Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásaiak tökrében (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 3. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1967)
V. Földesúr és jobbágy
A TÁJEGYSÉGEK PROFILJA 89 Befejezésül következőképp összegezhetjük az egyes tájegységek agrárstruktúrájának fő vonásait arra az időre nézve, midőn a legnagyobbrészt eredeti paraszti berendezkedéssel szemben a földesúri behatás bizonyos — meglehetősen változó — fokig érvényesülőben volt már, az állami szabályozás azonban csupán küszöbön állt még. A dombvidék északi részén: a Cserhát-vidéken a természeti adottságok kevéssé mutatkoztak előnyösnek. Éghajlata a táj egészén belül a legkiegyenlítettebb ugyan, földje nagyrészt agyagos vagy vályogos erdőtalaj, de itt emelkedtek legmagasabbra s itt foglaltak el legtöbb helyet az erdős magaslatok. Településszerkezetét viszont aránylag a legkedvezőbbnek lehetett mondani : míg az összes területnek csak 6,4 %-át képviselte, itt feküdt a helységek 17,7%-a; a pusztákból kettőre jutott egy-egy közülük. Az egyes falvakban viszonylag kisebb számú lakosság tömörült: egyreegyre átlag 63,9 családfő jutott csupán, ha a városias jellegű Püspök- és KáptalanVácot — hol a többi településsel szemben az összeírt családfők 52,2 %-a lakott — leszámítjuk. Mégis, annak következtében, hogy ezt a tájegységet ülték meg legsűrűbben a települések, a népsűrűség itt (és a Cserhátalján) ért el legmagasabb értéket (a kettős Vác nélkül kb. 3,3 családfő km 2-enként). A természeti adottságokhoz képest viszonylag számosabb népesség szükségessé, a települések sűrűbb eloszlása lehetővé tette a terület jobb kihasználását. Részben ezzel függ össze, hogy itt a szántóföld viszonylag jelentős mértékben terjeszkedett az állattartás rovására, bár a dombok-erdők — míg legeltetésre bő alkalmat adtak —, meglehetősen útjában álltak az eke térfoglalásának. De mint ahogy az állatállomány, úgy a gabonatermés alakulása sem tudott lépést tartani a népesség gyarapodásával. A természetadta keretek a hagyományos művelésmód mellett itt-ott már kezdtek szűkké válni a növekvő lakosságnak: míg 8 s több ökörrel csupán a családfők 1,0%-a rendelkezett, zsellér-sorsra (Vácot nem számítva) 8,4 %-a kényszerült, s ezek jó harmada már nincstelennek számított. Az intenzívebb művelésre való törekvésben: az ugar ittott kezdődő hasznosításában, a kiterjedt szőlőművelésben, a kertkultúrában, mely utóbbira Pest és Vác piacának közelsége ösztönzött, már a kezdődő földszűkének hatása is közrejátszott. De az árutermelésbe való bekapcsolódáson kívül felkarolta a vidék népe a pénzbeli kereset egyéb módjait is, főképp a földesuraság nyomása alatt, mely jelentős pénzbeli terhet rótt a jobbágyokra, de ugyanakkor szántóföldi majorságot is rendezett be a falvak 52,9 %-ában. A helységek 64,7 %-a nagybirtokosok uradalmához tartozott, akik egyfelől azon voltak, hogy röghöz kössék a jobbágyot, s úgy fogják szolgálatukra, hogy ebben se urbárium, se szerződés ne kösse kezüket, másfelől viszont teherbíróképességének fenntartásával is gondoltak. Pusztán hagyott házhely inkább csak a Békésbe, Nyírségbe irányuló korábbi szlovák áttelepüléssel kapcsolatban s kisebb földesurak birtokán adódott. Az emelkedettebb térszín középső tájegysége: a Gödöllői dombság ugyanennek a típusnak valamivel eltérő változatát képviseli. A természeti tényezők közül itt is csak az éghajlat mondható viszonylag kedvezőnek; már talaja nagyobbrészt sovány homok, s a kevéssel szelídebb dombokon ugyancsak jelentős teret foglalt el az erdőség. Az egész területből 12,4, a településekből 22,9% esett erre a tájegységre. A két arányszám tehát itt már valamivel közelebb állt egymáshoz, nem mintha pusztákból nem lett volna több (ezek száma itt is felét tette a lakott helyekének), hanem a rendszerint tágasabb faluhatárok miatt. Ez az oka annak, hogy itt 1 km 2-re átlag 2,8
