Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásaiak tökrében (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 3. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1967)
V. Földesúr és jobbágy
kiszámítathatlan menetén múlt, hogy a kisebb birtokosok között megoszló helységek főképp a déli részeken tömörültek, általában pedig inkább területünk szélei felé voltak találhatók. Történt itt céltudatos beavatkozás is a földtulajdon alakulásába, még pedig olyan hatásfokkal, hogy aki legaktívabban tevékenykedett ezen a téren, a vidék legnagyobb birtokosává lett, noha itt semmiféle ősi jogra nem hivatkozhatott. A már említett Grassalkovich Antal volt ez; először még az újonnan megadományozott idegenek birtokainak megszerzésén buzgólkodott, de azután már a táj tősgyökeres birtokosainak falvait is célba vette. Nagy segítségére volt ebben előbb királyi jogiigyigazgatói tisztsége, majd hogy a neoacquistica commissio birtokügyeit intézte. Ennek révén nemcsak a megürülő birtokokról szerzett tudomást: ki is tudta használni a régi urak nehéz helyzetét a maga céljai érdekében, ha azoknak akár a jogokat kétségtelenül bizonyító okmányok, akár a kincstárnak fizetendő váltságösszeg (a jus armorum) előteremtése problémát okozott. Sikerült ilyenformán — vásárlás s részben adomány útján, az előnyös házasságot sem hagyva ki a számításból — 24 esztendő alatt csak a tárgyalt területen 17 községet és 26 pusztát megszereznie (ez utóbbiakból még további 7 falu kerekedett a század nyolcvanas éveiig), úgy, hogy egész területünknek közel egytizedét magáénak mondhatta. 27 A többi nagybirtokos: a váci püspök (7 önállóan, 3 közösen bírt helység), Esterházy herceg és a grófi ág (5 falu, 1 részbirtok), gr. Fekete, br. Laífert (3—3 falu), a gr. Koháryak (2 falu, 2 részbirtok), gr. Keglevich (1 község, 2 részbirtok), a budai klarisszák (2 község), a váci káptalan (2 helység, 1 részbirtok), a nagyváradi káptalan (2 részbirtok) meglehetősen elmaradtak mögötte. A köznemesek közül a Fáyak 1 részbirtokon kívül 5 falut mondhattak a magukénak, ezek azonban igen elaprózódtak (pl. Maglód 14 részre) a család leszármazottjai között. Általában megfigyelhető, hogy a tehetősebb középbirtokos családoknak is (Sőtér, Beleznay, Prónay, Podmaniczky, Ráday, Beniczky, Balogh, Egry stb.) csak kevés esetben sikerül egy-egy helységet teljes egészében megszerezniük, s többnyire azon is atyafiságos osztozkodásra kerül sor. A nagyurak viszont azon vannak, hogy egy-egy község határa mindenestül őket uralja. Példa erre hg. Esterházy, gr. Fekete, br. Laffert, s különösképp a bárói, majd grófi rangra emelkedő Grassalkovich. A birtokszerzés azért húzódik el nála, mert nem nyugszik s nem sajnál áldozatot, míg birtokostársaitól — legyenek azok kisbirtokos nemesek (mint Vácegresen) vagy Esterházyak — meg nem szabadul. S valóban páratlan eredmény, hogy az említett 43 község, illetőleg puszta határából végül is nem marad egyetlenegy sem, melyen másokkal osztoznia kellene s melyen ne kizárólag a maga tetszése szerint rendezné be gazdaságát és irányítaná a jobbágyokkal való bánásmódot. Ugyancsak igen jellemző az a törekvése, hogy összefüggő birtoktömböt alakítson ki, hogy a hozzá tartozó falvak és puszták közé idegeneké ne ékelődjék; csupán birtoka roppant terjedelmén múlt, hogy a tömörítésben valamivel hg. Esterházy és gr. Fekete mögött maradt. Nyilván felismerte Pest növekvő gazdasági jelentőségét (a város föllendülésének egyik tényezője a Királyi Tábla odaköltözése volt, melynek azután elnöki tisztségét viselte), s hogy birtoka terményfeleslegének ott és a Duna révén megnyíló értékesítési lehetőségét kihasz27 Grassalkovich birtokszerzéseiről ld. WELLMANN I.: A gödöllői Grassalkovich-uradalom gazdálkodása, i. m. 9-12, 29-30.
