Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásaiak tökrében (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 3. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1967)

IV. Gazdálkodás

itt, főképp északon található viszonylag a legkevesebb zsíros paraszt, viszont a síkság, főképp annak déli részei bővelkednek leginkább bennük. S amire másutt alig akad példa, az emelkedettebb térszínen négy községben nem találni négyökrösnél tehetősebb parasztot, s a felső szintet legtöbbször a nyolc- és hatökrös képviseli (bár Galgamácsán és Rákoscsabán kivételképp 16 igásökör is előfordul 1 gazda kezén). A bőföldű alföldi részeken aránylag kevesebb a pusztán két keze munkájára utalt szegény ember, de többnyire nagyobb a távolság köztük és a parasztság ,,elit" rétege között: a tizenkét ökrösök száma már eléri a nyolcökrösökét. Azok után, hogy Nagykáta lakóinak vallomása 1700-ig visszamenőleg húszökrös gazdákról is tesz említést, nem lephet meg a Duna mentében és a déli homokhátságon előforduló következő két szélső példa sem. Sáriban, hol 7 nincstelen zsellért írnak össze, egy jobbágynak 18 igásökrét, 150 juhát, 225 mérő kenyérgabonáját jegyzik föl; Nagykőrösön pedig a 13 facultas nélküli zsellérrel többek között egy olyan parasztpolgár áll szemben, akire — csak a legfontosabbakat említve — 12 ökör, 125 juh, 200 mérő kenyérgabona, 68 akó bor s egy saját malom után vetnek ki adót. Nyilvánvaló, hogy az ilyen zsíros paraszt, még ha népes családdal rendelkezett is, nem folytathatta kiterjedt gazdaságát cselédek, szolgák felfogadása, dolgoztatása nélkül. S ez a kizsákmányolás, a hozzá kapcsolódó árutermeléssel együtt, melyre a vidék piaci helyzete, főképp a fejlődő nagyváros: Pest közelsége adott bizonyos lehetőséget, csak tovább növelte-szélesítette a paraszti társadalom bontakozó differenciálódását.