Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásaiak tökrében (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 3. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1967)

IV. Gazdálkodás

bok-erdők között nagyobb számú helységben változatlanul kevesebb nép lakott. Ha azonban az adózó családfők számát a területhez viszonyítjuk, kiderül, hogy az emelkedettebb térszín népsűrűsége 1715-ben is, 1760-ban is több mint kétszerese (2,4, illetőleg 2,1-szerese) a síkságénak. A táj keretét alkotó síkon csak annyiban lett valamivel gyorsabb a népesedés üteme, mint a dombvidéken, hogy ott több új település alakult az időközben eltelt közel fél évszázad alatt. Domb- és síkvidék globális egybevetésén belül a kisebb tájegységek sajátos pro­filja leginkább a családfők községenkénti átlagos számának tükrében domborodik elő. Ha azonban a falu-jellegű településekben való néptömörülést vesszük vizsgálat alá, a városias képet mutató Püspök- és Káptalan-Vác, meg a két parasztváros : Cegléd és Nagykőrös adatai csak zavarólag hatnak. Ezek leszámításával 1 községre a Cserhát vidékén 1715-ben 25,8, 1760-ban 63,9, a Duna—Tisza-közi homokhát­2. A CSALÁDFŐK SZÁMÁNAK MEGOSZLÁSA Tájegységek Terü­1715-ben 1760-ban 1715-ben esett 1760-ban esett 1 helységre esett családfő Tájegységek let km 2 hely­ség család­fő hely­ség család­fő 1 hely­ségre km 2 1 km 2-re család fő 1 hely­ségre km 2 1 km 2-re család­fő 1715­ben 1760­ban Cserhát­vidék Gödöllői dombság Tápiósáp vidéke 331 638 375 13 20 12 435* 442 339 17 22 15 2014 1803 1194 25,5 31,9 31,3 1,3 0,7 0,9 19,5 29,0 25,0 6,1 2,8 3,2 33,5 22,1 28,3 118,5 82,0 79,6 I. Dombvidék 1344 45 1216 54 5011 30,0 0,9 24,9 3,7 27,0 92,8 Cserhátalja Tápiómente 213 618 6 6 161 249 6 11 697 1218 35,5 103,0 0,8 0,4 35,5 55,3 3,3 2,0 26,8 41,5 116,2 110,7 II. Galga— Tápióvidék 831 12 410 17 1915 69,3 0,5 48,9 2,3 34,2 112,6 III. Duna­völgy 1488 11 349 15 1813 135,3 0,2 99,2 1,2 31,7 120,9 IV. Duna­Tisza-köz 1481 7 635 10 3077* 211,5 0,4 148,1 2,1 90,7 307,7 II—IV. Sík­ság 3800 30 1394 42 6805 126,7 0,4 90,5 1,8 46,5 162,0 I—IV. Össze­sen 5144 75 2610 96 11816 68,6 0,5 53,6 2,3 34,8 123,1

Next

/
Thumbnails
Contents