Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásaiak tökrében (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 3. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1967)
II. A paraszti vallomások a forráskritika mérlegén
adott utasítások előírták, hogy a megállapított kérdőpontokra nézve ki kell venni az egyes falvak népének nyilatkozatait. így jöttek létre a következőkben közölt vallomások. Első tekintetre úgy tetszik: ezek az úrbéri kilenc pontra adott válaszok számottevően nem különböznek más hasonló jellegű forrásoktól, így az adó kivetése céljából készült összeírásoktól, hisz az utóbbiakat is a megye emberei készítették, ugyancsak a parasztok bemondása alapján vévén számba vagyonukat és jövedelmüket. Márpedig az ilyen természetű kútfők a forráskritika mérlegén többé-kevésbé veszítenek súlyukból, mind a paraszti ösztönös védekezésből eredő vagyon- és jövedelemeltagadás miatt, mind azért, hogy az írásbafoglalás során az uralkodó osztálynak alkalma nyílt a maga érdekének megfelelően formálni a bevallások tartalmát. Ezúttal is akadt a kilenc kérdőpont között egy (az ötödik), mely az egész jobbágytelekhez tartozó szántóföld és rét nagyságát tudakolta. E részben tehát a falu népe élhetett a gyanúperrel, hogy több terhet rónak majd rá, ha teljes egészében bevallja birtokát. Már a többi kérdőpont dolgában aligha kellett attól tartani, hogy a parasztság a maga jószántából eltitkol valamit: ezek ugyanis egy kivételével mind a földesúr és a jobbágy viszonyára vonatkoztak közvetlenül. Csak el kellett hárítani a földesúri nyomást, megfélemlítést és fenyegetést a feje fölül, hogy őszintén, tartózkodás nélkül feltárja helyzetét, számot adjon elnyomatásáról, terheiről. A bécsi kormány mindenesetre iparkodott olyan végrehajtási utasításokat adni, hogy a vallomásokból nyerhető kép eltorzulásának elébe vághasson. A kilenc kérdésre egy-egy falu bírájának, esküdtjeinek s véneinek hit alatt kellett válaszolniuk, mégpedig — a szokástól eltérően — úgy, hogy a szoros eskü szövegének felolvasásakor külön, nyomatékosan figyelmeztették őket annak szentségére s a hamis bevallásból származó súlyos következményekre. Ezenfelül maguknak az eljáró megyei tisztviselőknek is minden megkívánható gondosságot, éberséget, talpraesettséget és körültekintést latba kellett vetniük, hogy a jobbágynépet őszinte, igaz vallomásra bírják. Kötelességük volt mélyrehatóan nyomozni az okok és szándékok után, melyek a parasztot arra bírhatták, hogy olyasmit állítson, ami bővebb megvizsgálásra hamisnak bizonyult; kérdések váltogatása, feleletek pontos összevetése révén, az igazság szeretetével kihámozni, ami egybehangzó s ami a helyi adottságoknak megfelelően valónak mutatkozik. 3 Persze joggal lehetett kételkedni abban, vajon a megyei urakat valóban az igazság szeretete vezérli-e az eljárás során. Ha a föld népe úgy vélte: nem árt óvatosságból eltagadni valamit a jobbágyföldek tényleges állományából, annál inkább érdeke volt ez földesurainak. Hiszen minél kisebb részt lehetett kimutatni a falu határából telekhez tartozó föld gyanánt, annál nagyobb rész fölött nyert szabad kezet az uraság. Ami pedig az úrbéres viszonyt illette, megint csak a valóságnál kisebb mérték felelt meg az uralkodó osztály óhajának : az, hogy a jobbágyság minél kevésbé rántsa le a leplet a földesúri elnyomásról és kizsákmányolásról. Nem maradhatott rejtve a bécsi kormány előtt sem, hogy a magyar urak, jobbágyaikra nyomást gyakorolva, nyilván megkísérlik, érvényt szerezni ilyen érdekeiknek. Annak persze nem állhatta útját, hogy a paraszti vallomások kivételekor a földesúr vagy képvise3 Ld. PAULY, CAROLUS: Constitutio rei urbarialis regni Hungáriáé. Vienna 1817. 408—9. — PFAHLER, CAROLUS: Jus georgicum regni Hungáriáé et Partium eidem adnexarum. Keszthely 1820. II. 5.
