Barbarits Lajos: A vetés gépesítésének kezdetei és elterjedése Magyarországon (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 2. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1965)

II. A vetőgép megjelenése a feudális Magyarországon

legényt", asztalost, kovácsot tartaniuk, akik el tudnák készíteni számukra a különféle gazdasági gépeket. „Nem kell azt várni, hogy a közönséges földmívelő és a könnyen élő nagy úr tsak egy szeget is jobbítson a kezök alatt forgó szerszámokban", — írta. Bizonyosra vette, hogy „ha a tsekélyebb vagyonú földmívelő itthon találna magának ez vagy ama mezőgazdasági jó műszert . . . aszt örömöst meg is szerezné, de az messzeföldről két árába is kerül". Az ország különböző vidékein kellene a gépek gyártására és közös használatára „hasznos Társaságocskákat" alakítani,, „míg talán-talán egy főbb efféle valami támadna".

100 (Lehetetlen nem látni ebben a javaslatban a későbbi gazdasági egyesületek országos hálózatának gondolatát.) A közóhajtás a 30-as években, egyre sürgetőbben követelte a mezőgazdák valamiféle társulatának külföldi mintára való létrehozását. Ettől várták a fejlődés irányvonalának olyan kitűzését és kézbentartását, hogy féken tudják tartani a nemkívánatos tendenciákat, azaz hogy a fejlődés ne veszélyeztesse az akkori társadalmi rend haszonélvezőinek érdekeit. „Gazdasági társaságok — így érveltek az érdekeltek — igen előmozdítják a mezőgazdaság javítását és virágzását . .. jobb gazdasági esméreteket elterjesztenek a földmívelők közt; hasznos találmányokra adnak alkalmatosságot. . . serkentik, felelevenítik a nemzeti iparkodást. Illy jóltévő gazdasági társaságok Európának minden részeiben nagy számmal vannak, Török és Magyar országot kivévén."

101 Végül Széchenyi István eszméi által is ösztönözve az Állattenyésztő Társaság 1835-ben felvette a Gazdasági Egyesület nevet, és új alapszabályaiban céljai közt elsőnek vállalta „minden, a mezei gazdaságra vonatkozó hasznos tudományt, valamint azon újabbi ismereteket és találmányokat, melyek hasznos léte tapasztalás által igazoltatik, pártolni és terjeszteni". Az alapszabály 4. pontja konkretizálja az ezzel kapcsolatos feladatokat: „A mezei munkákat könnyebbítő eszközöket megismertetni, azokat készítő alkalmas mesterembereket és művészeket szerezni, pártolni s mindenek felett a haza közepén, Pest városában, vagy annak környékén állandóan megtelepíteni ... A Pesten évenként tartandó állatmutatást szintúgy, mint minden gazdasági termények és művek mutatását kiterjedtebb divatba hozni."

102 Szükséges volt társadalmi feladattá tenni a mezőgazdasági munkafolyamatok gépesítésével szemben jelentkező visszahúzó erők leküzdését, mert az akkori szakírók, köztük olyan jeles szerző is, mint Balásházy János, főként a negatívumokat emelték ki írásaikban. „Külföldön — írta 1838ban — s honunkban is itt-ott, a vetést a végre készült vető gépellyel gyaíoo A Földmívelő Szerszámok és Mezeigazdasági Műszerek Elő-Mozdításáról. NG 1818. 83. 101 Magda Pál i. m. 53. 102 Gazdasági Egyesületek Monográfiái. Bpest 1895. 53.