Barbarits Lajos: A vetés gépesítésének kezdetei és elterjedése Magyarországon (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 2. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1965)

I. A vetőgép működési elveinek és első típusainak kialakulása

Az egybeszerkesztett vetőgépekkel szemben Ducket rendszerének hívei arra az előnyére hivatkoztak, hogy a barázdahúzásnál vagy vetésnél előfordult hibákat menetközben gyorsan és könnyen lehetett észlelni és azonnal korrigálni. Kimaradt vagy nem elég mély barázdákat még a vetés művelete előtt tudták pótolni. Ha a vetőjárat eldugult, pár lépésen át kézzel szórták a magot, míg a hibát megszüntették. Főként a sorművelés terén kezdő gazdáknak ajánlotta Thaer az általa javított Ducket-féle vetőgépet, amivel egyébként búzán, rozson, árpán, zabon kívül csak hajdinát vetettek.

70 A Ducket-féle osztott gépi vetés Franciaországban is követőkre talált, és ott hosszú időn át tartotta magát. Dombasle ellenben még a XIX. század első évtizedeiben is hadakozott a többmenetes gépi vetés ellen. ,,Bármi olyan gépi vetést — írta 1821-ben —, aminél a magtakarás külön munkafolyamatot igényel, nem érdemes ajánlani, mert mint minden mezei munkánál, úgy a vetésnél is legfőbb szempont a munkával, különösen a legdrágább kézi munkával való takarékoskodás."

71 Az időtálló alapelv mellett hibái is voltak Ducket vető alkalmatosságának. A külön barázdahúzó, külön vetőtaliga s az utánuk járó külön magtakaró borona munkaszervezés szempontjából, de technikai értelemben is nehézkes és költséges volt, bár Thaer számítása szerint a munkaigényességből eredő kétségtelen költségtöbbletet ellensúlyozta a darabszámra több, de egyszerűségénél fogva mégis olcsóbb gépek beszerzésének és karbantartásának kisebb költsége. A gép-együttes napi teljesítménye, Thaer szerint, 10—12 Morgen (2,5—3 ha) volt. Voltak, akik üzemi számvetés alapján túlzottnak minősítették a kapás sorművelés költséges voltáról elterjedt nézeteket. Krünitz leírása szerint

72 Ohsen-ben 3 éven át, akkori értelemben nagyüzemi méretekben dolgoztak Ducket sorvető gépeivel. Az intéző számadása szerint két garnitúrával 300 Morgent műveltek meg, naponta kb. 15 Morgent. A barázdahúzóval dolgozó két ember munkáját fejenként és naponként 6 garassal számolták el, a lóé 13V

2 garasba került. A vetőgép mellett két ember napszáma 8—8 garas volt. A boronálást egy ember végezte 7 és egy ló 1372 garas költséggel. A vetésnek lókapás megműveléséhez, napi 12 Morgen teljesítmény mellett, két ember és egy ló kellett, ugyanúgy a második lókapáláshoz. A költségszámítás azzal fejeződik be, hogy 3 év átlagában 1 Morgen vetésterületre 10

2

/3 garas esett a vetés munkáinak költségeiből, ami megtérült a vetőmag egyharmad részének megtakarításából. 70 A. Thaer: Beschreibung der nutzbarsten Ackergeräthe. Hannover 1804. 2. f. 71 Dombasle: Calendrier du bon cultivateur (Paris 1821.) c. művének német kiadása: Landwirtschafts-Kalender, Karlsruhe—

Freiburg 1844. II. 46. jzet. (Magyar fordítása: Okszerű gazdák naplója. Pest 1846.) Dombasle Nancy környéki birtokán kora sok gépújításával, főleg vetőgépekkel kísérletezett. Ugyanott gépgyára is volt. 72 Krünitz i. m. 129. k. 664—65.