Barbarits Lajos: A vetés gépesítésének kezdetei és elterjedése Magyarországon (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 2. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1965)

I. A vetőgép működési elveinek és első típusainak kialakulása

Tull vetőgépének újítói közül Anstruther volt az egyik legjelentékenyebb: 1782-ben mutatta be az általa javított, kétsoros, lófogatú vetőgépet, amelynek egyik példányáról feljegyezték, hogy 8 évig volt rendszeres használatban meghibásodás nélkül. Anstruther 1796-ban megjelent Remarks on the Drillhusbandry c. könyvében azt írta, hogy főleg a nagyobb gazdák szívesen látták a vetőgép és a lókapa szerkezetének, tökéletesítését, minthogy az ő termelési volumenükben szükséges lett volna 40—50 kézi munkást egy vagy két lóval helyettesíteni és learatni hasznát a gyorsabb, magtakarékosabb vetésnek. Evégből, Thaer szavai szerint, „minden csak kicsit is műszakilag gondolkodó koponya feltalálta kezdetben a magáét, vagy legalábbis mindenki igyekezett javításokat bevezetni", így Franciaországban már a XVIII. század második felében használtak kukoricavető kézi taligát. Hasonló volt Németországban a Burger-féle vetőtaliga, amelynek átfúrt keréktengelye a ráerősített garatból minden fordulónál kiejtett pár szem kukoricát.

64 Egy osztrák földesúr, miután a korabeli szakirodalom közléseit és rajzait felettébb zavarosnak és érthetetlennek találta (a gazdasági irodalom akkori búvárkodói közül soknak ez volt a véleménye), a Holland Gazdasági Társaság egy tagjától szerzett pontos leírást és rajzokat egy ott és Angliában, Franciaországban ismert sorvetőgépről, amely a magtakaró boronát a vetőcsövek mögé akasztott simító deszkával helyettesítette. A rajzokból egy új, módosított szerkezetű vetőgépet konstruált, amelynek 8 magtölcsérét vaskarikákon lengő deszkavályú fogta össze, hogy a járókerék mozgása ne befolyásolja az egyenletes magszórást. A szerkezetnek sokkal kevesebb alkatrésze volt, mint a 2—3, legfeljebb 4 sort vető angol vagy holland vetőgépeknek. A gépet nemcsak a feltaláló gazdaságában használták, hanem ott mások számára is készítették.

65 Az osztrák gazda másik találmánya egy ekeszarvak közé akasztható vetőtölcsér volt, amelyből a lengő mozgás rázta ki a magot. A XVIII. század vége meghozta a vetőgépfejlődés harmadik szakaszát, amikor a többoldalúan javított sorművelés megtalálta alkalmazásának nemcsak racionális kereteit, hanem a hozzá való gépkonstrukciókat is. A korszak elején jelent meg Franciaországban Levrie háromsoros vetőekéje, amely sok tekintetben Chateauvieux hasonló vetőművére emlékeztetett. Ekének csak az alakja miatt nevezték, egyébként a barázdákat nem ekevasak, hanem, lazább talajon legalábbis, a vasalt, merev vetőcsövek vonták meg, kötött talajon pedig fel kellett rá szerelni a Chateauvieux-féle külön barázdahasító ekevasakat. A vetés magmennyiségét az újfajta vetőgépen a magláda előrebuktatásával változtatták. Űj volt ezen a gépen, hogy a vetőtölcsérek nem voltak szilárdan beépítve, hanem egy fogantyú 64 Balassa Iván: A magyar kukorica. Bpest 1960. 144. C5 í. W.: Der Wohlerfahrene Landwirth, zweyter Theil. Leipzig 1766. II. Aufl. 180.