Barbarits Lajos: A vetés gépesítésének kezdetei és elterjedése Magyarországon (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 2. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1965)
IV. A vetőgép a kapitalizálódó mezőgazdaságban
lebeszélni a gazdákat a belterjes gazdálkodásra való áttérésről, s mert a belterjesség kialakításához szükséges gépek készpénzkiadást jelentettek volna, a lebeszélés nem mindig volt eredménytelen. 8. A sorvetőgéppel végzett munka néhány kérdése Az intenzív gazdálkodás elleni propaganda is hozzájárult, hogy miután a mezőgazdasági gépészet évtizedeken át esélyes területe volt a feltalálóknak, 1896 őszén arról panaszkodott a szaksajtó, hogy ,,ide s tova az egész év eltelt, s a mezőgazdasági gépészet terén semmiféle nevezetesebb újítást vagy éppen találmányt nem tettek", sőt még a kipróbált, jó gépek sem eléggé ismertek Magyarországon. 141 Részben a jó gépek hiánya, részben a gépekkel dolgozók avatatlansága miatt még nagyobb uradalmak vetéseiben is „szánalomra méltó munkákat láthatni . . . Széltében, hosszában látható kacskaringós, tekervényes, girbe-görbe sorok, a dupla vetések, az üresen maradt területek s végre a soroknak egymásba vágása és keresztezése". Ez a bírálat nem a kézi vetésre vonatkozott, mert hiszen „nagyobb gazdaságok és uradalmakban a vetés majdnem minden neme géppel történik". 142 A cikkíró a vetőgép helyes beállítását nagyon fontos műveletként jelölte meg. Kifogásolta, hogy ezt a munkamozzanatot többnyire rábízták a gépészre, kocsisra, hajdúra vagy béresre, holott azok semmiképpen sem tudtak eligazodni a bonyolult szövegezésű, sokszor érthetetlen gyári használati utasításokon. A gazda, aki törődött a vetése minőségével, helyesebben tette, ha maga végezte a vetőgép beállítását, valamint a próbavetést is,, ami meghatározta a területegységenként elvetendő magmennyiséget. Mindenekelőtt a vetőkapákat kellett az elvetendő magnak megfelelő sortávolságra állítani. Ezt megkönnyítette a vetőgéphez házilag készített vetődeszka, amelyen jelezve voltak az összes lehetséges sortávolságok. Az egyszerű segédeszköz sablonként volt használható ennél a műveletnél. A próbavetés úgy történt, hogy a feltöltött vetőgépet beállítás után megemelték, és az áttételes kereket helyben annyiszor megforgatták, ahány fordulat kellett egy negyed vagy fél hold megjárasához. A leforgatás után a vetőgép alá terített ponyvára hullott vetőmag adta a területegységre szükséges magmennyiséget. Vetés előtt a tábla szélét, ahol a vetőgépnek a munkát meg kellett kezdenie, rudakkal, kötéllel jelezni szokták, hogy a további sorok ahhoz igazíthatók legyenek. A gépvezetést lehetőleg mindig ugyanarra a munkásra bízták. Ez volt a legnehezebb munka-részlet a gépi vetésnél, azért erre mindig férfit, bérest osztottak be. A csoroszlyák után járó munkás, a faros, gyakran volt nap141 Ujabb gépek. Uo. 1896. szept. 10. 142 Pál Miklós: Sorvetések és sorvetőgépek. K 1897. ápr. 3.
