Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2018-2019 (Budapest, 2019)
Zubor Ferenc: A szervezett magyar galambtenyésztés szakirodalma és tárgyi emlékei a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtárban (1918-1945)
las szaklapja állandó reklámfelületet biztosított a Turul-Posta számára.53 A szerkesztőség igény esetén mutatványszámot bocsátott az olvasók rendelkezésére. A szaklap a galamb- és más kisállattenyésztési témák mellett helyet biztosított a két világháború közötti időszak galambkiállításairól tudósító eseményeknek, galambkollekciójának, valamint a versenyröptetések eredményeiről készült beszámolóknak is. 1935 és 1937 között a Magyar Galambtenyésztők Országos Egyesülete, valamint a HUNGÁRIA Postagalamb Tenyésztők Országos Szövetsége választmányi üléseiről és közgyűléseiről készült tudósítások szintén helyet kaptak a szaklapban. A kiadvány első számában a röp-, dísz- és haszongalamb-tenyésztés témakörében közölt írások sorát szintén a BOE elnökének cikke nyitotta meg Magyar hegyes címmel.54 A fiatal Winkler korán felismerte a baromfi- és galambtenyésztési ágazat szociális jelentőségét, annak a közélelmezésben betöltött óriási szerepét. Winkler János nevéhez köthető a második magyar nyelvű, illusztrált galambtenyésztési szakkönyv megírása. A Galambtenyésztés címmel 1925-ben megjelent fő művének óriási visszhangja volt a könyv kiadásakor. A mű eredeti példánya szintén az MMgMK gyűjteményének becses darabja.55 A galambdúc környezete a szerző lelkét - saját bevallása szerint - már kisgyermekkorában rabul ejtette: „A galambtenyésztés már diákkoromtól fogva érdeklődésem tárgya, s amióta baromfi-kiállítások rendezésével foglalkozom, tehát kb. 25 év óta, módomban volt sok kiváló galambtenyésztővel megismerkedni és csaknem az összes Magyarországon létező fajtákat tanulmányozni.”56 Könyvének összeállításához részben a jegyzeteiben rögzítette saját tapasztalatait, másrészt a századforduló előtti és utáni évtizedek nagy galambtenyésztési szakíróinak ismeretanyagát használta fel.57 Könyvének összeállításához természetesen nem nélkülözhette a kortársai — mindenekelőtt Rupánovits János, Pachmann István, Kruppa Rezső, Zsupán Kálmán, Dirner Lajos és Gasparetz Géza - ismeretanyagát sem. A több száz hazai és külföldi galambfajtát feldolgozó könyvében az angol kiállítási postagalamb mellett az antwerpeni- és lüttichi postagalambot is ismerteti. „A mai postagalamb ős szülei a sirályka, a keringő és a karrier voltak. Ezt a három fajtát használták őseink hírhordásra. E három fajtának a folytonos keresztezéséből keletkezett a mai tökéletesebb postaga-53 Köztelek 45. (1935: 39-40. sz.) 407., valamint Köztelek 47. (1937: 35-36. sz.) 384. 54 Turul-posta 1. (1935:1. sz.) 5. 55 Winkler János: Galambtenyésztés. Dísz-, röp- és haszongalambok. Bp. 1925. 160. (C 8479) 56 Uo. 1. 57 „A szakkönyvet tulajdonképpen a szakírók összessége írja, mindenik hozzájárulva az anyag összességéhez speciális tapasztalataival, észrevételeivel, stb. Chernelházi Chernél István »Magyarország madarai« c. művében oly tökéletesen írja le a különböző vadgalambfajtákat, hogy az ő leírásaihoz alig lehet valamit hozzáfűzni. Ezért ezeket részben csaknem szó szerint vettem át. Igen sokat merítettem Balassa György írásaiból, aki jóformán az összes, a galambtenyésztőket érdeklő kérdésekkel foglalkozott és oly szakszerűen tárgyalja a hazai viszonyokat, hogy az ő véleményét mellőzni nem lehet.” Winkler János: Galambtenyésztés. Dísz-, röp- és haszongalambok. Bp. 1925. 1. 176
