Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2016-2017 (Budapest, 2017)
Vörös Éva: 120 év időben és térben. A Vajdahunyadvár és a Magyar Mezőgzadasági Múzeum története több dimenzióból
120 év időben és térben A Vajdahunyadvár és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum története több dimenzióból Vörös Éva A budapesti Vajdahunyadvár, valamint a benne működő Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár intézménye 2016-ban ünnepelte építésének és alapításának 120. évfordulóját. Az emlékév egyben lehetőség is volt arra, hogy rendezvényeinkkel ne csak emlékezzünk a régmúlt eseményeire, de egyúttal a jövőbe tekintve találjunk helyes irányt a 21. század gyorsan változó világában a létezését továbbra is ezen az immár történelmi helyszínen elképzelő intézménynek. Jelen tanulmány összefoglalja az emlékév két legfontosabb eseményét kiállításrendezési szempontból, valamint újabb kérdésfelvetésekkel és hivatkozásokkal egészíti ki azt az előadást, amely 2016. szeptember 12-én hangzott el az intézmény munkatársai számára. Éppen ezért az alábbi írás stílusa rendhagyó lesz. A szubjektivitás eszközéhez nyúlva továbbgondolásra szeretne késztetni. Az „Időképek — Fotókiállítás a Vajdahunyadvárról”1, továbbá a „Kincseink és egyedi értékeink — a 120 éves Mezőgazdasági Múzeum ritkán látott, értékes tárgyai alapításától napjainkig”1 2 című kiállítások létrehozásával szándékunkban állt mind a vár, mind a múzeum történetében „egy központi fogalom köré csoportosított események, fogalmak, tárgyak vizsgálatát véghezvinni], amelyek az idő megtapasztalásán keresztül teszik értelmezhetővé egy adott közösség jelenét és jövőjének lehetséges útjait”.3 További említést érdemel a „Múzeum a Városligetben Magyar Mezőgazdasági Múzeum” című kiadvány4 és szintén az évfordulóhoz kapcsolódva megrendezett nemzetközi konferencia, melynek anyagát e kötet tartalmazza. Ugyancsak 2016 1A továbbiakban „Időképek”. 2 A továbbiakban „Kincseink”. 3 Idézet „A bálna, amely tengeralattjáró volt. Kortárs pozíciók Albániából és Koszovóból” című kiállítás főszövegéből. Kurátor: Dr. Fabényi Júlia. Ludwig Múzeum, 2016. július 15. - szeptember 11. 4 Múzeum a Városligetben Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Szerk. Dr. Estók János, Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár, 2016. 128. 60