Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2016-2017 (Budapest, 2017)
Zubor Ferenc: A szervezett magyar galambtenyésztés szakirodalma és tárgyi emlékei a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtárban (1882-1918)
Gyula, Hofmann Ferenc, Domeyer Károly, Fehér Miklós, Török Ferenc és Malosik Ferenc neve mindenképpen említést érdemel. A GOE zászlóbontására - ugyancsak Malosik Ferenc vendéglőjében - 1908. január 15-én kerül sor, amely immáron sikeresen indult el a hazai röp-, dísz- és haszongalamb-tenyésztők országos összefogását megkísérlő úton. A szervezet 1918-ban vette fel a Magyar Galambtenyésztők Országos Egyesülete (MGOE) nevet.57 Az egyesületnek nemcsak több budapesti fiókegyesülete jött létre, de a zászlóbontását övező lelkesedés nyomán hamarosan Temesváron, Aradon, Győrben, Marosvásárhelyen, Nagykőrösön, Szolnokon és Debrecenben is megalakultak a szervezet vidéki körei. Az egyesület fővárosi fiókjai közül szinte elsőként a kispesti egyesület aktivizálódott, igaz 1911-ben önálló egyesületként alakult. Megalapítása után egy évvel a MGOE-be olvadt és még a két világháború közötti Magyarországon is a hazai galambászélet egyik legerősebb várának számított. A harmincéves fennállásának emlékére 1941-ben emlékérmet58 kibocsátó szervezet tevékenysége 1911-es megalakulásától egészen 1944-ig nemcsak színvonalas helyi galambkiállítások rendezésében és sikeres versenyröptetéseket lebonyolításában öltött testet. Az 1920-as évek közepén a kispesti fiókegyesület tagjai dolgozzák ki a MGOE első röpverseny-szabályzatát is a szervezet helyi elnökének — egyben az anyaegyesület alelnökének — S. Kovács Józsefnek a vezetésével. Ez a szabályzat elsőként rögzítette a röpgalambok versenykörülmények közötti repülésének általános érvényű feltételeit, melynek alapján a MGOE meg is rendezi 1925 nyarán az első országos röpversenyt. Az ókori források tanúsága szerint egyébiránt Indiában, valamint Ázsia egyes területein a hasznossági szempontok mellett egyes galambfajták kitartó, rendkívüli magasságot elérő repülésükkel, esetleg repülés közben egyéb különleges tulajdonságaikkal — mint a „bukfencezés”, „forgás”, „számycsattogtatás” - is elkápráztatták a megelőző korok emberét. Parthay Géza illusztrált szaklapjában Vidonyi Jenő tehát nem új keletű problémát boncolgatott: „Kiknek e nemes sportról fogalmuk sincs, nagyon csodálkozhatnak, hogy miként lehet a galambpadláson (dúcban) órahosszat az időt „lopni”, mit lehet a galambok repülésén az unásig nézelődni, mikor szerintük mindazokon kevés nézni való van s a galambok iránt legfeljebb akkor mutatnak érdeklődést, ha töltve, vagy paprikásán az asztalra kerülnek.”59 A fentiekhez hasonló tulajdonságokat produkáló galambok megfigyelése késztethette a tenyésztőket arra - hangsúlyozza jóval később Koronczai László, a röptető sport hazai fejlődéstörténetének főbb állomásait feldolgozó cikksorozatának elején —, hogy kedvük szerint kiválogassák a jól és magasan repülőket, a bukó galambokat, a pergőket, valamint, hogy ezeket a tulajdonságokat a tenyésztés során 57 A „Budapest Székesfőváros Állat- és Növénykertje” által kiadott - rövid ideig a MGOE hivatalos lapjának számító - A Természet 1918 decemberének közepén jelenti be a MGOE megalakulását és közli annak újonnan megválasztott tisztikarát. (In: A Természet 14. [1918: 12. sz.] 139-140.) 58Lt.sz.N 68.105.1. 59A galambsport. In: Szárnyasaink 17. (1902: 3. sz.) 21. 246
