Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2016-2017 (Budapest, 2017)

Zubor Ferenc: A szervezett magyar galambtenyésztés szakirodalma és tárgyi emlékei a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtárban (1882-1918)

hér pajzsos keringő30, fekete szíves komáromi keringő31 és modenai házigalamb32 33 — köszön vissza ránk. Rieger Viktor persze nem kizárólag galambokat ábrázoló festményeiről vált a szakirodalmat forgatók körében közismertté. Tollrajzos baromfiábrázolásainak - mint utaltunk rá - több századfordulós baromfitenyésztési szaklap is helyet adott hasábjain. Festményei a maguk nemében nemcsak páratlan művészi alkotások, de jelen korunkban több alkalommal nyújtottak támpontot egy-egy kiváló magyar galamb fajta eredetének tisztázásához, más vitás kérdés eldöntéséhez is. Rieger Viktor „fekete szíves komáromi keringő galamb” névvel illetett festménye egyrészt bizonyítéka annak, hogy a századfordulós Magyarországon már szokás volt más fajtaként kezelni a küllemi adottságaikat tekintve különböző - a jelentősebb hazai városok galambászai által eltérő ízlés szerint tenyésztett - példányokat. Hazánkban úttörő módon Balassa György mellett ugyanis Rieger Viktor kezdi elnevezni az egyes galambfajtákat azokról a városokról, ahol azokat kutatásai során találta. Részint Rieger Viktor „fekete szíves komáromi keringő galamb” névvel ellátott festménye tett pontot az önálló fajtaként 1945 után előbb megkérdőjelezett, majd 1960-tól az önálló magyar galambfajták sorából törölt székesfehérvári bukó újbóli elismertetésének ügyére is.” Nem véletlenül állapította meg a Magyar galambfajtáink és a galambsport című modem kori kiadvány társszerzője: „A komáromi bukóként jegyzett képekről gyakorlatilag napjaink székesfehérvári bukója tekint ránk.”34

A több mint másfél évtizedet megélt Szárnyasaink megindítása előtt is már szakírói múlttal rendelkező Parthay Géza - a hazai galambtenyésztési szakirodalmat formáló több nagy formátumú személyiséghez hasonlóan - nem kizárólag elméleti szakemberként járult hozzá a hazai galambtenyésztés ügyéhez.35 Az 1880-as évek közepén a Magyar Föld címmel megjelenő mezőgazdasági napilap belső munkatársaként dolgozó szakember vitathatatlan érdeme, hogy többekkel karöltve Magyarországon a baromfi- és galambtenyésztés ügyét felkarolva, az első egyesületeket megalakítva nemzetközi viszonylatban is versenyképessé tette az ágazatot. 1895 és 1897 között a földművelésügyi minisztérium megbízásából tanulmányúton vett részt Angliában, Franciaországban, Belgiumban, Németországban és Oroszországban is, amely nagyban hozzásegítette ahhoz, hogy a baromfitenyésztés vonatkozásában látóköre nemzetközi síkon is szélesedjen. Az úttörő munkát az 1880-as évek végétől a századfordulóig végezte, fáradságot és anyagi áldozatot sem kímélve. Nemcsak szerkesztője volt a minden szilárd anya-30Lt. sz. KM 55.395.1.

31 Lt. sz. KM 55.388.1.

32 Lt. sz. KM 55.391.1.

33 A székesfehérvári bukógalambot egy országgyűlési határozat 34 magyar galambfajtával együtt 2004-ben nemzeti kinccsé nyilvánította.

34Bárány István: A székesfehérvári bukó. Székesfehérvár, 2014. 16.

35Parthay Géza életrajzát bővebben lásd: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. 10. köt. Bp. 1905.422.

239