Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2016-2017 (Budapest, 2017)

Zubor Ferenc: A szervezett magyar galambtenyésztés szakirodalma és tárgyi emlékei a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtárban (1882-1918)

gi alapot nélkülöző Házi szárnyasaink, Szárnyasaink és Zoológiái Lapok címmel megjelenő kiadványoknak, de oroszlánrészt vállalt 1881-ig titkárként az OMGE égisze alatt működő baromfitenyésztési szakosztály munkájában, majd 1891 tavaszától az 1902-ig fennálló OBE tevékenységében is, utóbbi igazgatójaként. Élenjárt az 1896-os ezredévi baromfi-kiállítás szervezésében, de az 1900. évi párizsi világkiállítás magyar rendező bizottságának előadójaként a magyar osztály baromfitenyésztési kiállításának rendezésében is részt vett. A Magyar pávagalambot angol, skót és indiai pávagalambok keresztezéséből kitenyésztő Parthay úttörőként szorgalmazta kísérleti telepek létesítését, amelynek maga állt az élére a főváros közelében általa létrehozott nagyszabású telepével. A Szárnyasaink szerkesztője pávagalambok mellett többek között strasszereket, parókásokat, keleti sirálykákat, keringőket és begyesgalambokat is tenyésztett, nem utolsósorban azért, hogy a galambtenyésztés ügye iránt érdeklődőket igény szerint megbízható tenyészanyaggal lássa el. Parthay Géza emellett teleplátogatásokkal egybekötött szaktanfolyamokat is rendezett Budapesten.36

A galambtenyésztés szervezeti kereteinek kialakulása, valamint a szakirodalom fejlődésének látványos megindulása mellett a századforduló előtti évtizedek időszaka egyben a galambkiállítások hazai történetének a kezdetét is jelenti. Minden bizonnyal már a szervezett magyar galambtenyésztés kezdete előtti időkben jelentkezett a hazai tenyésztők azon igénye, hogy az egész éves munkájuk gyümölcseként tenyésztett egyedek legszebb példányait bemutassák, más tenyésztők ugyanazon fajtáival összehasonlítsák.37 A galamb tenyésztő egyesületek, valamint az azokat országosan összefogó szervezetek által kezdeményezett egyesületi és országos kiállítások előtti időkben a galambok közszemlére tételének - ahol természetesen már lehetőség nyílott a megtekintett galambok „bírálatára” és a galambtenyésztők közösségi igényét is kielégítő személyes találkozásokra - elsődleges színtereiként a dualizmus korabeli városok, nagyobb községek vásárai, valamint piaci alkalmai kínálkoztak. A századforduló utolsó évtizedeiben a galambtenyésztés ügyét felkaroló egyesületek és szervezetek megalakulását követően, immár a kifejezetten szakmai közösségek által szervezett egyesületi és országos kiállítások, fajtabemutatók megindulásának lehetünk tanúi. A magyar galambtenyésztőket első ízben szervezeti keretek közé terelő „Columbia-kör” már az 1880-as évek végétől szervezte a kisebb egyesületi kiállításokat, de a jogutódjaként újjászerveződő Columbia Postagalamb Sportegyesület, az Országos Galambtenyésztési Egyesület, majd a Galambtenyésztők Országos Egyesülete (továbbiakban: GOE) is rendszeresen rendezett egyesületi kiállításokat. Az alkalmak elsődleges célja persze a kezdetektől az volt, hogy a rendezvényeken

36Török István: Ki volt Parthay Géza? In: Galambjaink 19. (1977: 3—4. sz.) 11-13.

37 A galambkiállítások történeti múltja után nyúlva évtizedekkel később találóan jegyezte meg a Galambtenyésztés című munka szerzőpárosa: „Amikor a galambkedvelők állományukat, és annak kiemelkedő szépségű tagjait egymásnak mutogatni kezdik, tulajdonképpen elindult a kiállítás, ha még gyermekcipőben is.” (Szűcs Lajos - Szécsényi István: Galambtenyésztés. Bp. 1965. 323.)

240