Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2016-2017 (Budapest, 2017)
Szőllősy Gábor: Archaikus szíjgyártó megoldások egy régi típusú szügyhámon a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár gyűjteményében
körében.3 A bújtatok piros bőrből készültek, mindegyiket szironyvarrás díszíti, és a legtöbbön egy kisebb, áttört, vagy egy nagyobb, áttört, kétrétegű, réz gombos bőr pillangó van, ami a szíjvégek eltakarására szolgál. (5. kép) A hám legfeltűnőbb sajátossága a kivágott és a fonott technika kombinálásával készült sallangkészlet, amelyből a kantárokon három-három db, a hátszíjakon egy-egy db van. A hátszíj merevítés nélküli, puha hátszíj. Szárvezető karikája az úgynevezett „soroksári kápakulcshoz” hasonló módon, vékony szíjfonattal van rögzítve, de nem kápakulcs, hanem egy közönséges karika. Alatta kétrétegű, szironydíszítéses, csipkés korong alátét van. (6. kép) Az ilyen módon készült szerszámot a szegedi szíjgyártók „magyar szörszám”-nak nevezték, szemben a csavaros kápakulcsokkal készült „némöt” vagy „kúcsos szörszám”-mal.4 A húzólap kétrétegű, félbehajtott, a felső lap széle csipkézéssel díszített. Középvonalában a pártázat alatt mindkét oldalán csipkézett alátétszíj fut végig. A vállszíj-karikáinál nyersbőr szíjvarrással van megerősítve. A húzólap és a hátszíj találkozásánál nincsenek fém alkatrészek (istrángcsat, húzócsat, húzókarika). A szíjak visszahajtott végeit a rajtuk átfuzött kötélistráng kapcsolja össze. Vagyis úgynevezett csülkös hámról van szó. Haslója nincs. Az istrángtáska elülső végébe egy pillangós-szironyos bújtatóval ellátott csat van nyersbőr szíjjal bevarrva. Az ebbe szolgáló csatlék a hátszíjra van varrva a hámcsülök fölött. (7-8. kép) A pártázat alatt csipkézett alátétszíjjal díszített vállszíjon nincs szárvezető karika. A vállszíj visszacsatolós végei a húzólapba bevarrott karikákba szolgálnak. A segédszíj (amit tévesen, de sajnos általánosan veseszíjnak neveznek) a mai parádés, illetve versenyfogatokon lényegében funkció nélküli díszítőelem. A mi szerszámunkon azonban egy masszív, visszacsatolt (ezáltal megkettőzött) szíj. Díszítése mindössze három gomb-veret, és egy szironyozott bújtatóra varrott bőr pillangó. A hajtószár ma már szinte ismeretlen megoldásokkal készült. Legarchaikusabb eleme a markolat, vagy „perec”. Ez egy nyolcágú gömbölyűfonással készült, kb. arasznyi hosszú, hüvelykujj vastagságú darab, két végén egy-egy csattal, amibe a hajtószárak csatolódnak. Lehetséges, hogy a pereces hajtószár az 1950-es években már Szeged környékén sem volt használatban, és ez az elem Pettkó-Szandtner Tibor könyve alapján készült.5 A perecre van ráhúzva és egy bújtatóval megszorítva az úgynevezett álomszíj. A hajtó az álomszíjat a szabad végén lévő hasítéknál fogva a csuklójára, vagy a lőcsfejre akasztotta, hogy ha netán elaludna, akkor se essen a szár a lovak közé. (9. kép) 3 Markos Gyöngyi: Bőrművesség. In: Szerk. Juhász Antal: Csongrád megye népművészete. Budapest 1990. 383-384. Gyifkó Gyula kisteleki szíjgyártómester szíves szóbeli közlése, 2016. 4 Bálint S: A szögedi nemzet. 59. 5 Pettkó-Szandtner T: A magyar kocsizás. 22-24. 212
