Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2016-2017 (Budapest, 2017)
Szőllősy Gábor: Archaikus szíjgyártó megoldások egy régi típusú szügyhámon a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár gyűjteményében
(A modem hajtószárak esetében ezt a problémát úgy oldják meg, hogy a szár szabad végét az ülés háttámlája mögött csatolják össze.) Az álomszíj pillangókkal díszített szabad végét egy egyszerű, de mégis nagyon mutatós nyersbőrfonat fogja körbe. A percbe csatolt szár másik vége egy réz karikába van nyersbőr szíj fűzéssel bevarrva, egy pillangóval díszítve. Ugyanebbe a karikába fut a zabláktól jövő két szár. Ezek közül a külső ugyancsak nyersbőr szíj fűzéssel van a karikába bevarrva, egy pillangóval díszitve. A belső szíj számára egy szironyos-pillangós bújtatóval ellátott csatos darab van a karikába bevarrva nyersbőr szíjvarrással. Ugyanilyen szár kombináció van a perec másik végébe is becsatolva. A karikába varrott csatokkal, és a perecbe csatolt szíjjak csatolásával lehet beállítani a szárak hosszát. (10-11. kép) A közismert parádés szerszámokra leginkább a kantár hasonlít, de csak első ránézésre. Minden szíja csipkézett szélű alátétbőrrel díszített. A tokás, más néven szakállas szemzőn szironyozással körbeszegett, áttört díszítés van, közepén egy lapos réz gombbal. (12-13. kép) Hasonló módon díszített szemzőt és nagyon hasonló sallangot közöl Markos Gyöngyi. Az előbbi Börcsök Lajos szegedi, az utóbbi Gyifkó Kálmán kisteleki szijgyártó munkája. Mindkét tárgy a szegedi Móra Ferenc Múzeum gyűjteményében található 77.7.5, illetve 60.15.4 leltári számon.6 Ez alapján az ilyen megoldásokat Szeged környéki jellegzetességnek tekinthetjük. A tarkószíj mindkét vége csatlékban végződik, amelyek a pofaszíj felső csatjaiba szolgálnak. A pofaszíj visszacsatolós alsó csatjába széles, lapos karikájú négykarikás csikózabla van csatolva. A zabla karikáin vésett, poncolt virágdíszítés van. A kivágott és fonott technikával készült homloksallang be van varrva a homlokszíjba. Az ugyanilyen technikájú fülsallagok a pofaszíj felső csatjának nyelvére vannak akasztva. (14-15. kép) A kantáron a legrégiesebb megoldás a pofaszíj, a homlokszíj és a torokszíj öszszedolgozása. A homlokszíj és a torokszíj egybe van kiszabva. A pofaszíj két rétege között átbújtatva nem varrással rögzítették, hanem a kereszteződési pont közepén ütött lyukon sajátos módon, „X” alakban átfűzött nyersbőr szíjjal. (16-17. kép) A torokszíj ilyen módon merőleges a pofaszíjra, ezért, ha a kantár lóra kerül, a torokszíj megtörik. (Az újabb típusú kantárokon a tarkószíj csatlékos végeit villásra szabják. A villa egyik ágába a pofaszíj, másikba a torokszíj csatolódik, ami így a ló anatómiáját jobban követve nem törik meg.) Ugyanilyen „X” alakú nyersbőr fűzéssel van a pofaszíjba illesztve az orrszíj is. A kantár másik archaikus vonása, hogy nincs állszíja. A kötőfék kialakítása egészen szokatlan és különleges. (18-19. kép) Az orrszíj, az állszíj és a pofaszíj alsó vége mindkét oldalon egy-egy réz karikába van bevarrva a szokásos módon. A karika alsó felére a szíjakkal azonos szélességű kis bőrdarab van varrva, ami megfelelő helyen tartja a másik három szíjat. Az 6Markos Gy: Bőrművesség. 384. 213 T i
