Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2016-2017 (Budapest, 2017)

Beck Tibor: A Balatonboglári Borvidék és a Balatonboglári Borászati Rt. vázlatos története

A 19. század elejétől a szőlőültetvények területe ugyan folyamatosan növeke­dett, de a feudális gazdálkodás a termés mennyiségét és a borok minőségét nem volt képes tovább növelni, illetve javítani. A fejlődés záloga ezért a feudalizmus megszüntetése volt, amely az 1848-ban végrehajtott jobbágyfelszabadítással kö­vetkezett be, s amelyet további kedvező változások követtek. 1850-ben a Habs­burg Birodalmon belül eltörölték a vámhatárokat, 1868-ban pedig megszüntették a szőlődézsmát. A nagyobb távolságra történő szállítás évszázados gondját a vas­­úthálózat kiépülése oldotta meg. Az elaprózódott ültetvényszerkezet és a tőkehiány miatt csak lassan meginduló fejlődést a 19. század második felének legnagyobb természeti csapása, a filoxéra­­vész akasztotta meg. A Magyarországon 1875-ben Pancsován megjelent kártevő pusztítása során a Balatonboglári Borvidék ültetvényeinek több mint a fele ki­pusztult. A vagyonvesztés és munkanélküliség nagyvárosokba vándorlást, ten­gerentúlra való kivándorlást okozott. A kártevő elleni védekezés legmegfelelőbb formáinak, évtizedes kísérletezés után, a homoktalajba telepítés, a szénkénegezés és az oltványkészítés bizonyultak. Az elpusztult ültetvényeket kezdetben direkt­­termőkkel (Delaware, Othello, Noah, Izabella) pótolták. Később amerikai alany­ra oltott európai vesszőkből álló oltványültetvényeket hoztak létre, és ez végleges megoldásnak bizonyult. A filoxéravész a Balatonboglári Borvidéken is a homok­talajba telepített ültetvények területének jelentős növekedését eredményezte. Ek­kor létesültek többek között Balatonmária, Balatonkeresztúr és Balatonszemcs homoki ültetvényei is. Az ültetvények pusztulása a szőlő- és borgazdálkodás gyökeres megváltozását, újjászületését eredményezte a Balatonboglári Borvidéken is. A kisparaszti gazda­ságok — melyek az ültetvényterület döntő hányadát birtokolták — ugyan változat­lanul elsősorban önellátásra termeltek, de fellendült a piaci alapú bortermelés is. Borkereskedelemmel főleg a nagyobb birtokosok foglalkoztak. A hordós és pa­lackozott bort, a vasúti árufuvarozás fejlődését kihasználva, a nagyobb városokba szállították, melyek hosszú távú piacot biztosítottak a borvidék szőlősgazdáinak. A természeti csapás leküzdésében különleges helyet foglaltak el a magyar állam intézkedései, köztük az 1896-os felújítási törvény, melynek döntő szerepe volt abban, hogy a magyar szőlészet-borászat az 1910-es évek elejére modernizáló­dott és újra elfoglalta helyét a világ bortermelésének élvonalában. A trianoni békediktátum azonban újra megtörte a fejlődést. Bár 1924-ben a termelés és az értékesítés szervezettebbé tételének érdekében létrehozták a So­­mogy-alai Borvidéket, ennek gazdálkodását a két világháború között — az ország többi borvidékéhez hasonlóan - az ország kétharmadának elszakítása miatt kiala­kult túltermelés jellemezte, ami egészen a világháborús konjunktúráig állandó­sította a válságot. A második világháborút követően jelentős ültetvénypusztulás következett be a Balatonboglári Borvidéken. Ennek oka a háborús munkaerő- I Modernizáció a Balatonboglári Borvidéken 187 I

Next

/
Thumbnails
Contents