Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2016-2017 (Budapest, 2017)
Rüsz-Fogarasi Enikő: Kolozsvári kora újkori sütőházak
A meglévő kolozsvári ispotály számadásokban szereplő számsorokból megpróbáltuk meghatározni, mennyi kenyér készülhetett a Szentlélek ispotály sütőházaiban. Ezt azért tartjuk érdekesnek, mert ennek alapján meg tudjuk határozni, milyen helyet foglaltak el ezek a pékségek a város kora újkori kenyérellátásában. Ennek érdekében a vámkenyerek éves mennyiségét számítottuk ki feltéve a kérdést, hogy mennyi lehetett az ispotály sütőházaiban készült kenyerek száma. Ennek érdekében a korban használt vámszázalékkal számolva visszaszámoltuk a sütött évi kenyerek minimális számát.42 A meglévő ispotályos adatok alapján tudjuk meg kb. mennyi kenyeret süthettek az ispotály sütőházai 12% vámmal számítva. A számításunkban a malmok esetében nem csak a Budán használt százalékot vettük figyelembe arra gondolva, amennyiben egy termék elkészítéséért vámot vettek, ugyanazt az arányt használhatták a városban más iparágakban is. Számításaink segítségével megállapíthatjuk azt a kenyérmennyiségét, amelyre tartoztak vámkenyeret adni. Ugyanakkor az egy év alatti munkanapokkal elosztva, megkapjuk, hogy mennyi lehetett az a minimum kenyér, amelyet naponta süthettek. I év / db vám kenyér napi kenyér 1603 428 3566,60 11,00 1606 347 2891,67 9,21 1608 451 3758,33 11,97 1609 431 3591,67 11,44 1610 439 3658,33 11,65 1611 514 4283,33 13,64 1612 441 3675,00 11,70 1613 421 3508,33 11,17 1614 420 3500,00 11,15 1615 360 3000,00 9,55 1616 365 3041,67 9,69 1617 447 3725,00 11,86 1618 427 3558,33 11,33 1619 409 3408,33 10,85 1620 414 3450,00 10,99 1621 484 4033,33 12,85 1622 438 3650,00 11,62 1623 310 2583,33 8,23 1624 309 2575,00 8,20 1625 364 3033,33 9,66 42 Lásd a kolozsvári polgárok a budai jogból bizonyos még nem teljesen tisztázott artikulusokat átvettek, ezért elég nagy bizonyossággal használhatjuk párhuzamként a Buda város jogkönyvébe foglaltakat. Közreadja Blazovich László - Schmidt József: Buda város jogkönyve I II. Szeged 2001. (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 17.): Benda Judit im. 23. 145 I