Szirácsik Éva (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2016-2017 (Budapest, 2017)

Orosz István: A magyar agrártörténet-írás múltja és mai lehetőségei

Mályusz Elemér vezetésével megszületett az ún. népiségtörténeti iskola is, amely a népiség legfőbb bázisának a parasztságot tartotta, így kutatásai ezer szállal kapcsolódtak az agrártörténethez. E csoport egyik tagja, Szabó István már az 1940-es évek elején egy kis kötetben össze is foglalta a magyar parasztság történetét.10 11 О volt az, aki 1945 után levonta a Domanovszky-tanulmányok általános következményeit a magyar agrárfejlődés egészére vonatkozóan.11

Ebben az időszakban két más tudományág irányából is közeledés történt az agrártörténet felé. Az egyik a néprajz volt, a másik a szociológia. A néprajzos Györfíy István számos tanulmányban történeti források alapján mutatta be a népéletet, amely számára a parasztság élete volt.12 A szociológus Erdei Ferenc ugyanezt tette az alföldi paraszttársadalom, a tanyák népessége és a mezővárosi parasztság vizsgálata során.13

Az 1945-ben bekövetkezett változások következményeként megjelent a magyar tudományosságban a marxizmus, amely a társadalmi viszonyok vizsgálatát fontosnak tartva kétségtelenül hozzájárult az agrártörténet kiszélesedéséhez, ugyanakkor osztályharcos szemlélete révén kérlelhetetlen harcot folytatott „a polgári tudomány,” azaz mindazok ellen, akikről eddig szó volt. Az a sajátos helyzet alakult ki, hogy azok a kutatók, akik az agrártársadalomban folyó osztályharcot (amely nemcsak a nemesek és a jobbágyok, de a parasztok között is, a gazdag és szegény parasztok és a nincstelenek között folyt) nem tekintették társadalomformáló tényezőnek, inkább a társadalom szerkezetével foglalkoztak, vagy a technikai múlt változásait elemezték, amit egyébként jól be lehetett illeszteni a marxi felfogás „termelőerők” fogalmába.14

Az agrártörténet kutatói különböző területekről érkeztek. Az első évtizedekben a jogi végzettségűek voltak a legnagyobb számban. Később a bölcsészet is számos kutatót adott a mezőgazdaságtörténeti vizsgálódásoknak. Az 1930-as években különleges eset volt Wellmann Imre, aki a történelem szakos diploma után Lipcsében agrármérnöki oklevelet is szerzett. А II. világháború után sok vidéki származású, paraszti környezetből érkező kutató gyarapította az agártörténészek számát. E réteg számára természetes közeg volt az agrárium, ezért is foglalkoztak sokan ennek történetével és nem a politikummal. Bár a marxizmus állandó harcot vívott a „polgári” történetírással, az agrártörténészek új nemzedéke sok területen folytatója volt annak, amit az 1930-as évek nagy generációja elkezdett.

10 Szabó István: A magyar parasztság története. Budapest 1940.

11 Szabó István: Les grand domaines en Hongrie au debut des temps modemes. In: Revue d’ Histoire Comparée. Budapest 1947.

12 Fontos eredményeket ért el pl. az alföldi „kertes” települések és a tanyarendszer kutatásában. Györfíy István: Magyar fal, magyar ház, Budapest, 1987. Reprint. Györfíy György bevezetője.; U. ő: Magyar nép - magyar föld. Budapest 1942.

13 Erdei Ferenc: Parasztok. Erdei Ferenc összegyűjtött művei. Budapest 1973.; U. ő: Magyar falu. Budapest 1974.; U. ő: Magyar tanyák. Budapest, 1976.

14 Erre hivatkozott az MTA Agrártörténeti Bizottságának 1967. évi jelentése. Az agrártörténeti kutatás helyzete és fejlődésének problémái. Agrártörténeti Szemle (1967) 3-4. sz. 566.

122