Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2013-2015 (Budapest, 2015)
Tanulmányok - Beck Tibor: A szőlőművelés és borkészítés munkafolyamatainak ábrázolása a II. világháború utáni években készített fotókon
A SZŐLŐ PERMETEZÉSE A szőlőskertekben a növényvédelem a filoxéravészig a vad- és a háziállatok ellen irányult. A madarak, leginkább a seregélyek okozták a legnagyobb kárt. A rovarkártevőket összegyűjtötték vagy csapdába ejtették. A tavaszi fagy ellen füstöléssel védekeztek. A szőlő védelmének átalakulását az amerikai földrészről származó filoxéra, peronoszpóra és lisztharmat megjelenése idézte elő azzal, hogy megkezdődött ellenük a kémiai védekezés. A filoxéra (szőlőgyökértetű, szőlőféreg) a szőlő gyökerén és levelén él. Sárgászöld színű, mintegy 1,5 mm nagyságú rovar. A növény gyökerén keresztül annak nedveivel táplálkozik. A föld felett a gyengén fejlett vesszők, a sárguló levelek, a bogyótöpörödés jelzik jelenlétét. Szűznemzéssel szaporodik. Magyarországon 7-8 nemzedék jelenik meg évente, ami egy anyától kb. 20 millió (!) utódot jelent. Terjedése az éghajlati viszonyoktól és a domborzati adottságoktól függ. A filoxérát Magyarországon 1875-ben Pancsován (Torontál megye) fedezték fel. Húsz év alatt, a nyomában érkező peronoszpórával és a lisztharmattal együtt pontot tett a hagyományos magyar szőlő- és borkultúra évezredes fejlődésére. A filoxéra ellen végül az oltványkészítés, a peronoszpóra és a lisztharmat ellen a permetezés jelentette a megfelelő védekezést. A kisparaszti birtokokon tömegesen csak 1896-tól indult meg a permetezés, amikor rendeletileg tették kötelezővé. Kezdetben vödrökből, cserépkantákból kis seprűvel csapkodták a permetlevet a szőlőkre. Az 1890-es évek vége felé általánossá vált az évi kétszeri permetezés, vagy mint egyes vidékeken ekkor még nevezték: a belocsolás. Először Péter-Pál napja előtt egy héttel, másodszor pedig rá két hétre permeteztek. A vödröt és a seprűt az 1900-as évek elején kezdték felváltani a kisiparosok által készített vagy gyári permetezőgépek, s az 1920-as évektől a háti permetezőgép is elterjedt. A lisztharmat nagyjából egy időben lépett fel a peronoszpórával. A védekezés rézkénporral való beporzással történt, amit egy fújtatószerű eszközzel végeztek. Paraszti szóhasználatban gyakran ezt is permetezésnek mondták. Az eljárás alkalmazását valószínűleg megkönnyítették a permetezésnél szerzett tapasztalatok. A SZÜRET ÉS A BORKÉSZÍTÉS A szőlő- és bortermelő vidékek legnagyobb ünnepére, a szüretre a szőlősgazdák már a kitűzött időpont előtt napokkal elkezdtek készülni. Kiforrázták a hordókat, meghúzták az abroncsokat, a hordók nagyobb réseit, amelyek mosáskor nem dagadtak be, gyékénnyel tömhették. A kádakat, csöbröket, puttonyokat, dézsákat, kármentőket, és egyéb tárgyakat forró vízzel jól kimosták, megszárították, levegőztették. A prést is megtisztították. A 19. század derekáig a szüret időpontját a hegyközségek elöljárói határozták meg. Szeptember-október folyamán az elöljáróság jelképesen megnyittatta a hegykapukat, ami jelezte, hogy kocsival, lóval is be lehet hajtani a dűlőutakra, tehát elkezdődhet a szüret. A bortermelő városokban szüret idején szünetelt a törvénykezés, és a tanítás, mert a lakosság apraja-nagyja a szőlőhegyeken dolgozott. Erre az alkalomra rokonokat, szomszédokat, jó barátokat hívtak meg, a nagyobb gazdaságokban napszámosokat vettek fel. A szüretelők reggelit, ebédet, vacsorát és egy kosár szőlőt kaptak, illetve azt az edényt rakták tele szőlővel, amit magukkal hoztak a szedéshez. A nap folyamán mindenki annyi szőlőt ehetett, amennyi jólesett. A szedők kacorral, bicskával vagy kis konyhakéssel metszették el a fürt szárát. A leszedett fürtöket a szedőedényben gyűjtötték össze. Ez utóbbi a 19. 301
