Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2013-2015 (Budapest, 2015)

Tanulmányok - Oroszi Sándor: "M. kir. Erdőhivatal Apatinban"

minisztériumból - azzal utasították el, hogy - miként azt Ausztria esetében 1897- ben megállapították - az országhatár esetleges változása magánjogi érdekeket nem érinthet. Tehát a sziget akár Magyarországhoz, akár Szlavóniához tartozik, ott az almási volt úrbéreseknek tulajdonuk nincsen. 1902-ben azonban bebizonyosodott, hogy az említett terület mind Szonta, mind Almás esetében jogosan van (a kincstár nevére) telekkönyvezve, ami megtámadhatatlan. (Hiszen azt mindkét félnek még a kataszteri felvételek idején kellett volna megfeleznie.) Tehát ismételten békés megoldást kell találni. A kívánt megegyezés azonban sem ekkor, sem a későbbi években nem történt meg. A horvát bánt már nemcsak az országhatár-rendezés, hanem az illető terület után fizetendő földadó is izgatta. 1905-ben, egy újabb vizsgálatot követően, a magyar kincstári jogügyi igazgatóság megállapította, hogy a Duna a szigetből újabb területet mosott el, de a korábban már elfogadott kettős kataszteri felvétel Almás és Szonta között nem áll fenn. Túlságosan bonyolult a szigetek növekedése ahhoz, hogy azt visszamenőleg meg lehetett volna állapítani. így előzőleg az „egyszerűsítés miatt” határozták meg a tulajdonos közösséget. Az 1868. évi XXX. te. szerint pedig „Magyarország Horvát-Szlavón és Dalmát országokkal egy és ugyanazon állami közösséget képeznek, s így Magyarország és Horvát-Szlavón-Dalmát országok között nem foghat helyt a nemzetközi jog értelmében való határrendezés; s nem alkalmazható a nemzetközi jognak azon elve, hogy ha két állam között a határt folyó víz képezi, akkor a határ változatlan marad az esetben is, ha a határt képező folyó folyását megváltoztatja”.

Az apatini erdőhivatalnak tehát ismét elrendelték, hogy járjon utána: vajon a kettős telekkönyvezés mellett hogyan is változott a Duna-sziget területe? Az 1906. évben kelt erdőhivatali jelentés szerint a Szonta határában fekvő kincstári ingatlanok az 1877. évi felmérést követően elhordásból 284 kh 1010 □ öllel (163,84 ha) csökkentek, míg odahordással („porondolással”) 264 kh 281 □ öllel (151,99 ha) gyarapodtak, a kettő különbsége 19 kh 1420 Dől (11,45 ha), ami kimondottan apadás.

Végül annyit kell még megjegyezni, hogy az Almás községhez telekkönyvezett ingatlant a volt úrbéresek egy magánszemélynek eladták, akivel a kincstár, éppen a bizonytalan határok, illetve telekkönyvelések miatt, nem tudott még 1910-ben sem megegyezni. Azaz az 1890-es bellyei, illetve ez az évekig elhúzódó szontai-almási határkérdés úgy általában óvatosságra intettek, hiszen a folyó „nem alkalmazkozott” a telekkönyvi határokhoz.

Vissza kell térnünk az erdőirtásokhoz. Az erdőhivatalnak ugyanis nagy gondot jelentettek az irtási feladatukat nem, illetve nem határidőre teljesítők.

Willi Péter (rác)miticsi (Srbki Miletic) lakos15 1890 tavaszán azt kérte, hogy az általa megvett Plávna- Morgácsi vágás takarítását őszig végezhesse el. Mivel- miként kérvényében írta - a területért sokat fizetett, s a nyomott faárak miatt kénytelen volt az egyes, arravaló fákat tövön elárverezni, azaz továbbadni. Ez az eljárás azonban elhúzódott, tavaszra nem készült el. Mivel azonban a szántás-vetésre történő alkalmasságot háromévi, a vágástakarítót illető mezőgazdasági művelés jelentette, az erdőhivatalban Willi kérését nem teljesíthették. A hivatalnokok a tavaszig befejezendő vágástakarításhoz azért ragaszkodtak, mert első évben - tavasszal- kapásnövényt (rendszerint kukoricát) kellett termeszteni. Ősszel, az említett kapás lekerülése után, pedig ismét felszántani és búzával bevetni, végül a harmadik évben

15 MOL. K-184.1890-1-2212. (14.646/1890.).

138