Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2013-2015 (Budapest, 2015)
Tanulmányok - Takáts Rózsa: Nagy Ferenc tordai gyümölcsfaültetvényének jegyzéke, 1862.
NAGY FERENC TORDAI GYÜMÖLCSFAÜLTETVÉNYÉNEK JEGYZÉKE, 1862. KÖZZÉTESZI: ТАI<ÁTS RÓZSA (Forrásközlés) A magyarországi gyümölcstermesztés a 19. század közepétől a feudális tulajdonviszonyok fokozatos lebontásával és a tudományos ismeretek bővülésével erőteljesebb fejlődésnek indult. Létrejöttek a kertművelés elméletét és gyakorlatát részletesen elemző szakfolyóiratok, az ismeretek fokozatosan beépültek az oktatás alsóbb hálózatába, sőt megkezdődött az önálló szakmai képzés megszervezése, kiszélesítése is.1 E folyamatot azok a tudósok alapozták meg, akik részben hazai, részben külföldi szakképzésük után (sokan pedig ellenkezőleg: a gyümölcstermesztésre épphogy teljesen más pályáról áttérve) egyre nagyobb számban művelték - többségében tanítói, tanári, lelkészi - hivatásuk mellett kertjeiket. Közülük többen a 19. század első harmadától pusztán tanulmányozás, tehát nem megélhetési célból úgynevezett gyűjteményes kertet hoztak létre. Az idevágó ismereteket gyakorlati, kísérleti úton alaposan elsajátították. A gyümölcsnemesítés, a szelektálás, oltás, a táji adottságokhoz alkalmazkodott hazai, ellenálló fajták terjesztése már a 18. században megkezdődött, de még szűk körben és nem kereskedelmi alapon.2 „A 18. századtól [...] az arisztokrácia és a katolikus főpapság mellett megjelent a gyümölcsészettel hivatásos szinten foglalkozó önképző polgárság, és a protestáns lelkészek is sokat tettek a gyümölcstermő növények új genotípusokkal való kiegészítéséért.”3 Az üzemszerű faiskolai termelés eddig ismert legkorábbi példája Bodor Pál4 kolozsvári Házsongárdon művelt faiskolája volt, akinek 1812-ben megjelent 1 Geday Gusztáv: A haszonkertészeti szakoktatás kialakulása a 19. század közepi Magyarországon. In: Kertgazdaság, 42. évf. (2010:1. sz.) 86-91. 2 Itt nem magára a gyümölccsel való kereskedésre gondolunk, hanem a fajtanemes és fajtaazonos oltványok és facsemeték tudatos, nemesítő szándékú, kereskedelemi alapú terjesztésére. Lásd Erményi Magdolna, R: Adalékok Magyarország 19. századi gyümölcstermesztéséről. In: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1973-1974. Budapest, 1975. 99-120. és Surányi Dezső: A gyümölcspiacok funkcionális szerepe a biológiai sokféleség megőrzésében. In: Novák László Ferenc (szerk.): Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön. (Az Arany János Múzeum Közleményei 11.) Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008. 247-269. 3 Tóth Magdolna: Régi gyümölcsfajták szerepe a modern gyümölcsészetben. In: Tolnay Gábor (szerk.) Bereczki Máté és Dörgő Dániel levelezése 2. kötet (1878. augusztus 19. - 1881. december 25.). Közzéteszi a Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Központ Verseghy Ferenc Elektronikus Könyvtára, Szolnok, 2013.19. (Elektronikus kiadás.) http://portal.vfmk.hu/vfek [Továbbiakban az elektronikus kiadványra hivatkozás: Tolnay Gábor (szerk.) és a kötetszám megadásával.] 4 Bodor Pál, lécfalvi (1773. január 31. - 1828. május 30.), az erdélyi Gubernium mellett működő provinciális kassza tisztviselője, báró Kemény Simon kisebbik fiának, Jánosnak a göttingeni egyetemen korrepetáló tanulótársa, Bolyai Farkas barátja, matematikus és neves pomológus. Az 1800-as évek elején létesített gyümölcskertje miatt a régi gyümölcsfajták megmentőjeként emlegették, az első erdélyi magyar nyelvű faiskolai katalógus kiadója volt. Műve: Eladó válogatott gyümöltsfa - oltoványok lajstroma, Kolozsvár, 1812. „A kertalapító apa hajlamát ifj. Bodor Pál örökölte s ez utóbbi 20 év alatt Kv. [Kolozsvár] szinte egyedüli tekintélyes pomológusává emelkedett” - írta róla Nagy Ferenc: Értesítés és még valami a Kolozsváratt 1852. December napjaiban tartott gyümölcskiállításról, 1853. művében. - Idézve Nagy-Tóth Ferenc: Régi erdélyi körték és más gyümölcsök. Kiad. az Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár, 2006.66-67. http://mek. oszk.hu/08600/08697/08697.pdf 105
