Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2011-2012 (Budapest, 2012)

Múzeumpedagógia, múzeummetodika, múzeumi kommunikáció - Csók Márta: Mezőgazdaság: minden, ami éltet (Európai Uniós támogatás közművelődési munkánk tartalmi megújítására, 2009-2011)

mindenki igyekszik pályázni, és ha a múzeumi területen közművelődési tárgyú pályázatot kíván nyerni, ugyanazokat a pályázatokat találja és reméli megnyerni. A 1990-es évek első felében még leginkább a Pályázatfigyelő című havi lapból, továbbá napilapokból és az egyes alapítványok működéséről beszerzett írásos anyagokból (előfordult, hogy a múzeumi szakmában szájról-szájra terjedő, témánkat érintő hírekből) szereztünk tudomást egy-egy „jó” pályázatról, ezzel szemben manapság az internet segítségével olyan mennyiségű pályázatot találunk, hogy amennyiben nem célirányosan és fegyelmezett tudatossággal keresgélünk, szinte elveszünk ezek sokféleségében. Mindenki látja, aki pályázati lehetőségek feltérképezésével és pályázatok írásával foglalkozik, hogy lehetőségeink jócskán kitágultak. Ám ez gyakran nem előny, mert egyre szigorúbb követelmények elé állítanak bennünket ezek a pályázati kiírások (magas önrész, rövid megvalósítási határidők, szigorodó pályázási feltételek stb). Közben amíg a rendszerváltástól számított két évtizednyi idő elfolydogált, a múzeumokkal kapcsolatos, a közoktatás felől érkező igények is megnőttek, és főleg megváltoztak, tehát átfogóbb szervezést kívánó, speciálisabb múzeumi szolgáltatások iránt ébredt fel az igény. Ezt az igényt pedig, érthetően, minden magára adó múzeum szeretné kielégíteni. Konkurenciaharc indult meg a múzeumok között. Vagyis megint oda lyukadunk ki, hogy „kevés a fóka, sok az eszkimó”.

Azok a pályázatok, amelyeket 1995-2000. között a Közművelődési Főosztály munkatársai nyertek, a múzeum közművelődési munkáját és annak jövőjét illetően nagyon fontosak voltak, hiszen konkrét, részleteiben kidolgozott célkitűzést, a problémák szabatos megfogalmazását, a hatékonynak gondolt módszerek pontos ismeretét követelték meg. Egyre nagyobb fegyelmet, tudatosságot igényeltek. Ha úgy tetszik, konkrét célokon túlmenően előkészítettek bennünket arra, hogy nagyobb időszakon átívelő, merészebb koncepciójú, összetettebb pályázatokat legyünk képesek megírni, megnyerni és megvalósítani. Tanulságos volt tehát számunkra az a megtett út, amíg eljutottunk az Európai Uniós pályázatokig.

Ha számba vesszük a fontosabb - elsősorban a közoktatást érintő - sikeres pályázatainkat, azt látjuk: minden esetben arra törekedtünk, hogy a múzeumok legspecifikusabb, lényegi részével, a műtárgyakkal, a kiállításokkal ismertessük meg újszerű módon a gyermekeket és a felnőtteket (pedagógusok, szülők). Emellett specifikusan múzeumba való, „múzeumszerű”, a múzeumot bemutató programok szervezésére törekedtünk. Célunk a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban minden esetben az volt, hogy a mi múzeumunkba szoktassuk őket, hogy megtanítsuk őket arra: lehet élményszerűen, kalandosan, izgalmasan is közeledni a műtárgyakhoz és a hozzájuk kapcsolódó, lényeges, elsajátítandó ismeretekhez. Esetünkben ez fontos és reális cél volt, hiszen a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba a diákok éppen diákkorukban, ha többször nem is, legalább egyszer, még az ország legtávolabbi részeiből is eljutnak. A fővárosi gyermekeknek akár rendszeres, tanórákat kiegészítő, helyettesítő élményprogram is lehet a múzeumpedagógiai foglalkozásokon való részvétel.1

Pályázataink kiválasztásánál a szünidei szabadidős tevékenységek színvonalának emelésére is gondoltunk, ezért pályáztunk az 1990-es évek második felében a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány Kuratóriumához gyermekek téli programjainak támogatására (tánctanítás, manuális tevékenységek, például hagyományos karácsonyi díszek készítése, illetve a téli mezőgazdasági munkák féléiévé-1 Múzeumpedagógiai foglalkozásokon résztvevők száma: 2007 év: 1764 fő, 2008. év 1300 fő, 2009. év: 1487 fő, 2010. év: 1547 fő.

214