Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2011-2012 (Budapest, 2012)
Tanulmányok - Gergely Gábor: A járási beosztás története a Magyar Mezőgazdasági Múzeum közigazgatási térképeinek tükrében a 18. század elejétől 1950-ig
megyék járásai két szakaszba (circulus) voltak csoportosítva - ezek feltehetőleg az eredeti, középkori erdélyi járásokból alakultak ki. Horvátország és Szlavónia esetében a helyzet a magyarországihoz hasonlított, megyénként 2-6 nagy területű járással. A korszakban a 18 erdélyi és partiumi megye és székely szék összesen 132, míg a három horvát és három szlavóniai megye összesen 23 járásra volt osztva - a 19. század közepén tehát a magyar korona alá tartozó polgári igazgatású területeken összesen 341 járás volt. Az 1876: XXXIII. és az 1871:1. törvénycikkek újrarendezték a magyar vármegyék területi rendszerét. Eltekintve a török kiűzését követő korszaktól, amikor a Dél- Alföldön és a Duna-Tisza-közén nagyrészt elpusztult középkori megyék területét rendezték, ez volt a magyar vármegyék történetének első átfogó területi reformja. Ezzel együtt is a tényleges területi változások nagyrészt az erdélyi megyéket érintették, ahol a területi átszervezés elkerülhetetlen volt; a magyarországi megyék döntő többségét a változások szinte egyáltalán nem érintették - a reform nagyrészt kimerült a kiváltságos területek (Jászkun kerület, hajdú városok stb.) illetve a törpe megyék (például Torna) beolvasztásában vagy új megyévé szervezésében.28 A járási beosztásban viszont már igen jelentős változások történtek. Ennek elsődleges formája a járások számának drasztikus emelése volt: például Pest megyében ötről tizenháromra, Biharban ötről húszra, Sárosban hatról tizenkettőre, Szatmárban négyről tízre emelték a járások számát, de eltekintve a legkisebb megyéktől általában kéthárom új járás jelent meg megyénként; így 1876-ban Magyarországon és Erdélyben összesen 495 járás jött létre.29 Sok esetben a korábbi járásokon belül már létező szakaszokból hozták létre az új járásokat (erre utalnak például az olyan új járásnevek, mint dadai alsó és felső, tiszai alsó, közép és felső stb.), de a megyék túlnyomó többségében a korábbi, elsősorban földrajzi egységeket integráló járási beosztást felváltotta a településközpontú, közlekedési és gazdaságföldrajzi megfontolásokon alapuló rendszer. Ezzel együtt a járások határainak, nevének és székhelyeinek meghatározása továbbra is a vármegye hatásköre maradt (1883: XV. te. 16. bek.). Ez volt az első alkalom tehát, amikor a járásoknak állandó székhelyük lett. Az 1876-ban létrehozott és a megyék által 1884-ig végleg rendezett járási beosztás voltaképpen 1949-ig jelentős változások nélkül fennmaradt. 1884-re némileg csökkentették az 1876-os rendszerben létrehozott járások számát, így az 1900 és 1913 között létrehozott 17 új járással együtt Magyarországon (Horvátország nélkül) az első világháború előestéjén 426 járás volt (ebből 79 Erdélyben), míg a szintén jelentősen átrajzolt nyolc új horvátországi megyében összesen 70 járás alakult. A trianoni területvesztés a járási beosztást lényegében nem érintette. Mindössze a csonkán maradt vármegyék töredék járásait vonták össze egész járásokkal (sokszor feltüntetve mindkét nevet is, például cséffa-nagyszalontai, körmendnémetújvári), vagy új járásokat hoztak létre (például a torontáli és tornai, az azonos nevű vármegyék határokon belül maradt részeiből). Ezzel együtt az 1921-38 közötti időszakban a járások száma fokozatosan csökkent, 163-ról 149-re.30 Az 1938 és 1941 között visszaszerzett területeken az első világháború előtti beosztást élesztették újra, így 1944-re a járások száma 247-re emelkedett.31 28 Az 1876-os területi reform elemzéséhez és kritikájához: Hencz Aurél: Területrendezési törekvések Magyarországon. Bp. 1973.130-135. és Stipta István: Törekvések a vármegyék polgári átalakítására. Bp. 1995.173-187. 29 Gyalay i.m. 355-357. 30 Hajdú Zoltán: Magyarország közigazgatási földrajza. Bp.-Pécs 2001.158. 31 Gyalay i.m. 361-362. 128
