Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2011-2012 (Budapest, 2012)
Tanulmányok - Gergely Gábor: A járási beosztás története a Magyar Mezőgazdasági Múzeum közigazgatási térképeinek tükrében a 18. század elejétől 1950-ig
A járások történetének harmadik szakasza 1950-ben kezdődött, a megyék újabb területi rendezésével párhuzamosan. A 144/1950 (V. 20) M.T. sz. rendelet megszüntetett 16 járást és létrehozott hat újat, egységesítette a járások elnevezését és néhány esetben megváltoztatta székhelyüket.32 1950-re így a járások száma 140-re csökkent; számuk ezután is fokozatosan csökkent a városkörnyéki rendszer létrejöttével párhuzamosan. 1984-ben, a járási rendszer végleges megszűntekor számuk már csak 83 volt. A JÁRÁSI BEOSZTÁS ÉS A TÖRTÉNELMI-NÉPRAJZI KISTÁJAK ÖSSZEFÜGGÉSEI A járási beosztás történetének áttekintése után érdemes megvizsgálni, hogy milyen elvek alapján történhetett a „klasszikus” (polgári korszak előtti) járások határainak megállapítása. Amint az a fent elemzésből kiderült, a középkori és koraújkori járások területe jóval nagyobb volt a 19. század második felében létrejött egységeknél. A térképi és statisztikai adatok vizsgálata azt mutatja, hogy a megyék döntő többségében a járások a földrajzi viszonyokhoz igazodva a folyók, hegyek, mocsarak, tavak által alkotott természetes határok között jöttek létre. Ennek oka egyfelől a korabeli közlekedési viszonyok kezdetlegessége volt, másrészt pedig megfigyelhető a járások és a már régóta (akár a honfoglalás koráig visszamenően) létező kistájak közötti átfedés, amely a helyi közigazgatás szervezését könnyítette meg, és erősítette a járás területének politikai és igazgatási integrációját. E fenti egybeesésre hozunk az alábbiakban néhány példát. A kis területű, de földrajzilag igen tagolt Győr vármegye három táji egységre osztható: a Sokoróalja, a Rába és a Csanak-Sokoró dombjai között; a Győri puszták, a Duna és a Sokoró vonalától keletre; és a népi köztudatban Vízköz néven ismert, a Rába, Rábca, Mosoni-Duna és a Csallóköz között elterülő vidék, amely három kisebb egységre oszlik: a Tóköz, a Szigetköz és (a Duna bal partján) a Csilizköz. Győr megye járási beosztása már 1609-ben tükrözte ezeket az egységeket: az I. járás a Rábától délre eső területet (Sokoróalja és Puszták), a II. a Szigetközt és Csilizközt, a III. a Tóközt fedte. 1729-re a járások száma négyre emelkedett, a Csilizköz is saját járást kapott.33 A 18. század közepére a beosztás ismét megváltozott, és a négy járást már az általuk igazgatott kistájak alapján nevezték el tóközi, szigetközi vagy csilizközi, pusztai és sokoróaljai járásoknak, míg 1780-ra a Csilizköz a szigetközi járáson belüli kerületté alakult, külön alszolgabíróval.34 A 19. század elejére alakult ki az a beosztás, amely egészen 1950-ig fennmaradt: a tóközi, szigetközi és csilizközi területet egy egységbe vonták össze, tószigetcsilizközi járás néven.35 Hasonló karakterisztikus táji-közigazgatási tagolást figyelhetünk meg a szomszédos Pozsonyban is. A vármegye három fő tájegysége: a Csallóköz a Kis-Dunától délre; a Hegyentúl, a Kis-Kárpátok északi előterében (amely Nyitra és Trencsén 32 Hencz i.m. 529-534. 33 Győrvármegye. Magyarország vármegyéi és városai. Bp. é.n. 337., 361. 34 Magyarország történeti helységnévtára. Győr 1773-1808. Bp. 2002. 14-16. 35 Lipszkynél az egységes járás Processus Insulanus néven szerepel, amelyen belül a Tóköz, Szigetköz és Csilizköz három districtust alkot. A Magyar Atlaszban - ezzel gyakorlatilag egyidőben - a Tóköz a sokoróaljai járáshoz van sorolva, a Vízköz többi része pedig szigetközi járás néven szerepel. Ez a kettősség is illusztrálja a járási beosztás és elnevezés bizonytalanságait még a 19. század elején is. 129
