Estók János (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2008-2010 (Budapest, 2010)
Székelyhidy Iván: A magyar halászat múltja
azt tartotta, hogy a jeges halászat a legszebb, legtisztább halászat. Zsákmány is olykor annyi kerül a hálóba, mint nyáron. Egyetlen nagy hátránya a hideg, amit el kell szenvednie a halásznak. A hal télen elvermel a vizek fenekén. A múlt halásza ehhez igazította halászási módját, eszközét.25 Télen a jégtakaró alatt a halsűrűség megnövekszik, ezt az élettani jelenséget régóta ismerik a halászok. A téli halászatot eredményessé teszi, hogy a hal 0-4 C°-os vízben ingerekre alig reagál, menekülési készsége erősen lelassul. Ahhoz, hogy a jég alatti halászás sikeres legyen, a halásznak is ismernie kell a meder alakulását és a vermelőhelyeket, valamint a jég alatti halászat technológiáját. A jég alatti halászathoz majdnem minden kerítőeszköz használható, olykor kis átalakítással. A kiegészítő felszerelések közül említésre méltó a jégpatkó elcsúszás ellen, továbbá a halász nagyobb erőkifejtése miatt. A fejsze és a csákány a jégvágás eszközei. A vezérfát, a húzókötél végére kötik, hogy léktől lékig elvezesse a húzókötelet. A tolófa a vezérfa továbbítására szolgál. A keresőkampó a lék mellé csúszott vezérfa kihúzását segíti elő. A lékek kivágásakor több fontos szabályt kell betartani: a kivágott jeget a felszínre kell kitermelni, mert azon a háló paráskötele elakadhat, másszor az apró jégtörmelékek elvághatják a léhést. Kisebb tavak jég alatti halászata egyszerűbb feladat, mert ezeket 30-40 cm szélességben teljesen körbe kell vágni, hogy a húzókötél és apacsfa vezethető legyen. A kihúzás helyére egy nagyobb, háromszögletű (0,5-1 m-es) léket kell vágni. Nagyobb kiterjedésű vizek (például holtág, tó) jég alatti halászata már korántsem egyszerű feladat, itt csak kisebb lékeket vágnak, akkorát, ami a halászathoz elegendő, azaz kevésbé munkaigényes.26 Szigonyos halászat Ősidők óta használatos halászati módszer. Ennek eszköze a szigony. A szigonnyal való halászat a múltba vész. Napjainkban csak az orvhalászok használják A szigony tulajdonképpen a vadászathoz használt dárdából alakult ki. Kezdetben egyágú, később különböző funkciójú formaváltozatai alakultak ki. Halászni többféleképpen lehetett vele. Használata függött a víz tisztaságától, átlátszóságától. Ilyenkor a vízfenéken látott halat szigonyozták meg (látott hal), zavaros és mély vizeken találomra szigonyoztak. Célzott döfésre egy- vagy kétágú szigonyokat használtak.27 Herman Ottó szerepük szerint a szigonyokat öt nagy csoportba osztotta; szúró, kerítő, nyakló, tűző és oldalt vágó szigonyok.28 Összefoglalóan az ember ősi szerszáma az ütőhalászat címen ismert szigony. A kezdetekben nem is volt szerszám, hanem egy darab kő vagy tompa balta. Talán éppen egy kőbalta, melyhez egy hosszú nyél tartozott, ezzel ütötték a vizet, ha egy vagy több halat megláttak. Értelemszerű, hogy ezt a halászati módszert később felváltotta a szúróhalászat. Eszközét úgy készítették, hogy a halász kihegyezett egy vékony erős fát, ezzel felnyársalta a halat és partra vetette. Később a fából készült szúrót egy lényegesen jobb minőségű vashegy váltotta fel. Mivel a primitív módon felkötött vashegy sokszor levált a rúdról, ezért a szigony végére köpüt készítettek. Ezzel már a kimunkált szigonyokhoz jutottunk.29 25 Ecsedi István: i. m. 93. 26 Lajkó István-Tóth László: i. m. 156-158. 27 Kiss Sándor: i. m. 67. 28 Jankó János: A magyar halászat eredete. Budapest, 1900. 479. 29 Ecsedi István: i. m. 38-44. 119
