Estók János (szerk.): A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2008-2010 (Budapest, 2010)
Molnár Erzsébet: Kéziratos térképek a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Térképgyűjteményében
könyvbe való bevezetése, valamint újabb térképanyag gyűjtése a fent megfogalmazott útmutatók alapján. A Térképgyűjtemény első leltárkönyvét 1964. december 1-jén Wellmann Imre főigazgató-helyettes nyitotta meg.* 8 * 10 Minden térképlap, amely a leltárkönyvbe bekerült, elhagyva az előző nyilvántartási azonosítóját, új leltári számot kapott, amelyek a mai nyilvántartás szerint is érvényesek. Számos térképlap azonosítására, a múzeumba való bekerülési körülményeinek tisztázására azonban nem volt mód, ezért a leltárkönyvben ezekhez a darabokhoz a „régi anyag” bejegyzés került. Az újabb beszerzéseknél már ügyeltek a fenti körülmények feljegyzésére, de a „beszerzés módja” rovatban, így sem szerepel több mint: „vétel” vagy „ajándék”. Néhány esetben a megadott rovatokban az adományozó, vagy eladó vezetékneve is szerepel. A még régebbi, 1945 előtti térképek bekerülési körülményeire esetenként lehet utalásokat találni a múzeumi ügyiratokban, például nagyobb ajándékozások vagy hagyatékok vétele esetében. Néhány esetben a térképek hátlapjain ezeket az ügyiratszámokat, más esetben a reprófelvétel negatív számait találhatjuk felírva. A leltárkönyvi nyilvántartáson kívül, azzal egy időben a térképekről készültek katalóguscédulák is. Három fajta kereső katalógusrendszert állítottak fel, amelyek a következők: 1. szerzők szerinti alfabetikus katalógus 2. földrajzi nevek szerinti katalógus 3. leltári számok szerinti katalógus Ezek a katalóguscédulák azonban nem tartalmaznak több információs közlést a leltárkönyvi rovatoknál. Nem készültek annak idején a térképekről leírókartonok és ez hiányzó része ma is a gyűjteménynek, így ha egy-egy térképről, annak tartalmáról a címben foglaltaknál többet akarunk megtudni, akkor magát a térképlapot kell a helyéről kiemelni. A Térképgyűjtemény leltározott darabjai a 2008. év végi állása szerint: 6851 tétel, amely 11 119 darab térképlapot tartalmaz. A gyűjtemény elsősorban a mai Magyarország, valamint a történeti Magyarország területeire vonatkozóan gyűjt kéziratos és nyomtatott térképeket, de számos térképlapot őrzünk a Magyarországon kívüli területekről is. Legkorábbi eredeti térképeink a XVIII. századból valók, néhány korábbi térképről csak másolataink vannak. A térképek részben, vagy egészben agrártörténettel kapcsolatosak. Vannak köztük: határ, birtok, gazdasági, kataszteri, talajismereti, talajhasznosítási, geológiai, érdé-10 Ez a leltárkönyv még nem a maihoz hasonló szabályos leltárkönyv volt, ez a rovataiból is kiderül. A leltárkönyv rovatai a következők: Leltári szám, Kelet, A könyv szerzője és címe, Kötet száma, Beszerz. módja, Ár, Raktári jelzet, jegyzet. A leltári számok összetevői is eltértek a mai leltározás szabályaitól. A leltári számot a gyűjtemény száma és a gyarapodás növekvő számsorrendje képezte. (Pl: VIII. 856.) Ezt a fajta leltárkönyvet 1991-ig használtuk. 1991-ben a gyűjtemény áttért a szabályos gyűjteményi leltárkönyv használatára, amelynek a rovatai már sokkal részletesebbek voltak, sokkal több adatfelvételre volt lehetőség, mint az előzőnél, amelyek a következők: 1. Leltári szám, 2. Megnevezés, leírás, 3. Mennyiség (db, lap), 4. Méret, méretarány, 5. Tervező, szerző, készítő neve, 6. A származás helye és időpontja, 7. Jellege, 8. A szerző, gyűjtő, ajándékozó, átadó neve és címe, 9. A megszerzés módja és ideje, vételára, 10. A leltározó neve és a leltározás ideje, 11. Fotónegatívok és egyéb adatok, 12. Állapot, 13. Megjegyzés, 14. Revízió. A leltárkönyvet Dr. Pintér János, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgató-helyettese nyitotta meg 1991. január 1-jén. A leltári számok még ebben a leltárkönyvben is az előző leltárkönyv szerintit követték, a gyűjteményszám és a számozás növekvő sorrendjében. Kezdő leltári szám: VIII. 6763. A gyűjtemény a leltári számozás e fajta módját 2006. december 31-ig használta, ahol az utolsó bejegyzett leltári szám: VIII. 6838. 2007-től a térképek leltározása a muzeális intézmények nyilvántartásának szabályszerű rendjéhez igazodik. (A nemzeti kulturális örökség miniszterének 20/2002. (X. 4.) NKÖM rendelete a muzeális intézmények nyilvántartási szabályzatáról.) 2007. november 27-től a gyűjtemény a „Történeti Tárgyak és Dokumentumok Leltárkönyvét" használja, a leltári számot pedig az előírás szerint (évszám, tételszám, darabszám) határozza meg. A 2007. évi leltárkönyvet Dr. Szatmári Sarolta főigazgató-helyettes nyitotta meg. 9