Estók János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2005-2007 (Budapest, 2007)
MÚZEUMTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Rosch Gábor: A városligeti Vajdahunyadvár és tervezője, Alpár Ignác
A Történelmi Főcsoport is a legsikeresebb látványosságok közé tartozott, s a kiállítás zárása után szakmai körökben felmerült, hogy konkrét funkcióval ellátva továbbra is megtartsák. Úgy ítélték meg, hogy az épületcsoport a Városligetnek olyan színfoltja lesz, ami növeli az egész liget látogatottságát. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesülés mozgalmat indított annak érdekében, hogy a kiállítás zárását követően használják fel a létesítendő Mezőgazdasági Múzeum céljára, remélve, hogy az épület még hosszabb ideig megtartható lesz. Alpár már a tervezés során kifogásolta, hogy elegendő pénz hiányában csak ideiglenes épületként születhetett meg a Vajdahunyadvár együttese. A főváros vezetősége mégis hozzájárult, hogy a múzeum ebbe az épületbe kerüljön, így 1897. szeptember 17-én itt nyílt meg a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Ez az elhelyezés ekkor mégsem bizonyult tartósnak. Nem számítottak arra, hogy a tó nedves talajában az ideiglenesre tervezett fagerendás alapozás és favázas szerkezet gyorsan korhadni kezd, és rövidesen életveszélyessé válik. Ezért a múzeumot már 1899-ben át kellett költöztetni egy Kerepesi (ma Rákóczi) úti bérházba, s a Történelmi Főcsoportot le kellett bontani. A sajtó, a hivatalos szakma és a művésztársadalom felemelte szavát a mű védelmében, követelve, hogy eredeti formájában, Alpár tervei alapján készítsék el újra - de most már tartós anyagokból, évszázadokra megőrizhetően. A Műcsarnok című lap főszerkesztőjének, Magyar-Mannheimer Gusztáv festőművésznek az 1899-ben megjelent Morituri című cikke indította el azt a mozgalmat, amelyhez a kor legkiválóbb művészei, újságírók egész sora: Benczúr Gyula, Fadrusz János, Lötz Károly, Rákosi Jenő, Vészi József csatlakozott, és még a konkurens építészek is - Schickedanz Alberttel az élen - követelték az ismételt felépítést. 13 Ezt a skanzenszerű, a magyar építészetet bemutató épületegyüttest a historizmus speciális mintapéldájaként a világturizmus felé nyitó Budapest történeti és művészi szempontból egyaránt tanulságos együttesének tekintették. A mozgalom meghozta eredményét. Darányi Ignác földművelésügyi miniszter egyetértett a követeléssel, amit a főváros és a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium is támogatott. 14 Alpár nagy energiával újra nekiláthatott a tervezésnek. 1902-ben megindulhatott a Magyar Mezőgazdasági Múzeum építése, most már időtálló anyagokból, kőből, téglából, vasbeton- és acélszerkezetekkel. A kivitelezést Gerstenberger Emil építőmester vállalkozása végezte. A gyorsan fejlődő főváros nagy beruházása lett az új Mezőgazdasági Múzeum, melyre a berendezésekkel együtt végül 2 900 ezer koronát irányoztak elő. A reneszánsz és gótikus csoport 1904 tavaszára elkészült. A múzeumot 1907. június 9-én nyitották meg ünnepélyes keretek között. Alpár az új épület kialakításánál a korábbi formákat meglehetős pontossággal követte, ragaszkodott az eredeti látványképhez, de a múzeum rendeltetésének megfelelően néhány alapvető funkcionális változtatást hajtott végre. Alapozása, szerkezeti falai most már rendkívül tartós anyagból készültek, a tóhoz viszonyítva megemelt szinten. A legjelentősebb eltérés a barokk-reneszánsz épületnél figyelhető meg, mivel megnövekedett a mérete. A belső két udvart modern üvegtetővel fedte le, így kitűnő felső megvilágítású, új termekkel tudta bővíteni a kiállító teret. Meglepő, ahogy a modern üvegtetőt alátámasztó rácsos acéltartókat csipkeszerű, barokkos díszműlakatos burokkal öltöztette fel. A reprezentatív főlépcsőházzal szemben, az 13 Műcsarnok II. 1899. május 14. Az írásban kiemelik, hogy szinte nélkülözhetetlen kiegészítő részévé vált a Városligetnek. A történelmi épületcsoport ügye. In: Műcsarnok II. 1899. 247-250., 266-270. 14 Az 1900. évi 34. törvénycikk 2 400 000 koronát engedélyezett a munkára, valamint a berendezésre 400 000 koronát.
