Estók János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2005-2007 (Budapest, 2007)

KIÁLLÍTÁSTÖRTÉNET - Oroszi Sándor: Az Erdészeti Gyűjtemény és az erdészeti kiállítások története

múzeumba, a Roth-féle erdőművelési táblák pedig az 1942-1943. évi kiállítás-felújítás kapcsán gazdagították a gyűjteményt. A második világháború idején, illetve a front elvonulását követő időszakban az erdészeti kiállítás jelentősen károsodott. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a múzeum vezetése az erdészeti és vadászati tárgyakhoz megkülönböztetett figyelemmel ragaszkodott. A múzeum ügyeinek átmeneti vezetésével megbízott Keve András és Vertse Albert ornitológusok voltak. Azután a kinevezett főigazgató, Toborffy Géza ehhez a témához a korábbi erdészeti és vadászati kiállítás (át)rendezései kapcsán kötődött. S ez S. Szabó Ferenc idején is megmaradt, hiszen ő adott múzeumi munkát Fekete Istvánnak és Széchenyi Zsigmondnak, az ismert vadászíróknak. Szintén ekkor került az intézménybe a jeles erdész-jogász, dr. Torday Ervin. A továbbiakban az ő irányításával folyt a megmaradt erdészeti anyag mentése, számbavétele, sőt 1951-től kezdődően a gyarapítása. A múzeum Vajdahunyadvár-beli megszüntetésével egy időben az erdészeti elképzelések a Mállerd (Magyar Állami Erdőgazdasági Üzemek Rt.) Központi Vadászati Kísérleti Állomásán belüli szervezeti megoldást is felvetettek. Magyarul: az erdészeti és a vadászatot igyekeztek „kimenteni" a lét és nemlét határán lévő múzeumból. Ennek alapján javasolták 1949-ben: „a Margitsziget területén fel kell vonultatni a magyar erdészet minden vonatkozását, a faféleségektől kezdve a faipari felhasználásig. Itt kell megteremteni a magyar erdészet központját, az Erdészettudományi Intézetet és az összes szerveinek otthonát." Az erdészeti vezetés eme kívánságát elsősorban az újjáépítés során felértékelődött fagazdaság, illetve az autarkiára törekvő gazdaságon belül a faellátás megteremtése támasztotta alá. Ugyanakkor kétségtelenül tetten érhető az elégedetlenség is, amely a mezőgazdasággal összekapcsolódó múzeumi erdészeti lehetőségekkel összefüggésben kialakult. Legyen önálló erdészeti múzeum, ahol az erdészek megmutathatják saját fontosságukat (amit a pártvezetés - Gerő Ernővel az élen - nap-nap után megkérdőjelezett), főleg pedig az 1950-ben induló természetátalakítást; az országfásítást propagálhatják. Önálló erdészeti múzeum azonban nem lett sem a Margitszigeten, sem máshol. A mezőgazdasági múzeum helyzete 1951-ben végre ismét stabilizálódott; megmaradt a Vajdahunyadvárban, igaz, a természettudományi múzeum növénytárával „társbérletben". Ugyanebben az évben Torday Ervin elkészített egy teljes erdészeti kiállítási forgatókönyvet, amelynek alapján - a vadászati után másodikként - 1951. augusztus 20-án a Vajdahunyadvárban új állandó erdészeti kiállítás nyílt. Ettől az időtől kezdve a kiállítás és a gyűjteménytár elkülönült, mivel nem minden tárgy kerülhetett bemutatásra. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy a reneszánsz teremben megnyílt bemutató ugyan a teljes erdőgazdálkodást kívánta megjeleníteni, de a rendelkezésre álló (a háború után megmaradt) tárgyak zöme az erdővédelemhez kapcsolódott. (Ezért is rendezték a legelső, az 1950. évi időszaki kiállítást éppen a madárvédelem, madárismeret témájában.) A megmaradt rendezőkönyv szerint azonban - most már Orbán László erdőmérnök vezetésével, aki 1953-1954-ben vette át az erdészetet, vadászatot - tovább folyt mind a tárgy- és dokumentumgyűjtés, mind pedig a kiállítás(ok) tervezése. Az új megnyitóra, mivel a korábbi kiállítást 1954-ben lebontották, 1956-ban került sor. A reneszánsz teremben az erdőtörténet, azaz a különböző földtörténeti korokhoz kapcsolódó erdőalakok bemutatása történt. A gótikus terem szentélyében a mai fafajokkal, a fák együttélésével, azaz az erdőgazdálkodás biológiai alapjaival