Estók János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2005-2007 (Budapest, 2007)
KIÁLLÍTÁSTÖRTÉNET - Oroszi Sándor: Az Erdészeti Gyűjtemény és az erdészeti kiállítások története
ismerkedhettek meg a látogatók. Közülük egyre jobban a diákokra, az iskolai biológiai foglalkozásokra figyeltek. A legnagyobb teret az ötvenes évek legfontosabb célkitűzését jelentő erdőművelés, erdőtelepítés kapta. Itt a rendező a szakemberek informálását, továbbképzését is szem előtt tartotta, míg a körterem erdővédelmi, hüllő-, madár- emlős- és rovargyűjteménye, gomba- és növénypreparátumai, és a lépcsőházi részben elhelyezett erdőhasználati téma mind a nagyközönségnek, mind a szakembereknek érdekes látnivalót és új információt nyújtott. Különösen ez utóbbi helyen a nagyméretű, az egész falat elfoglaló makettok, több működő (szállítási) modell mutatja a korabeli legkorszerűbb kiállítástechnikai lehetőségek alkalmazását. 1956 novemberében a múzeum ismét károsodott, amely az erdészeti kiállítást is érintette. Helyreállítására leginkább a lépcsőházban, az erdőhasználati részben volt szükség, amellyel 1958-ra készültek el. Már ekkor felvetődött „az erdészeti rész korszerűsítése, hogy a szocialista erdőgazdálkodás egész keresztmetszetét bemutathassák". Orbán László 1961-re új rendezőkönyvet készített el. Ennek alapján (a reneszánszból kiszorulva) a gótikus terem teljes egészét átrendezték. (Itt a bontások már 1958-ban elkezdődtek). A kiállítás ekkor is némi erdőtörténettel, de leginkább a jelen erdőgazdálkodásával foglalkozott. Tulajdonképpen az erdészettudomány egészét mutatta be olyan részletességgel, ahogyan azt az erdészeti technikumokban (középiskolákban) tanították. Mivel ez a korszak a magyar erdőművelés „aranykora" volt, érthető, hogy a kiállítás is erdőművelés-központú, sőt később nevében is „erdőművelési" volt. Erre az időszakra esik az erdészek „rehabilitációja" (újra fegyverviselési engedélyt kaptak stb.), az Országos Erdészeti Főigazgatóság élén pedig Balassa Gyula regnálása, aki által a múzeumügy is jelentős támogatást kapott. Ő az ország valamennyi erdőgazdaságához eljuttatott körlevélben hívta fel a figyelmet a régi erdészeti emlékek gyűjtésére, továbbá a készülő múzeumi kiállítás támogatására. A kiállításra készülve Orbán László kiterjedt gyűjtőmunkát végzett, mely felölte az erdőgazdálkodás egészét, beleértve a biológiai részt és az erdészettörténeti (okleveles) anyagok feltárását is. A kiállításrészekben megjelenő legújabb technológiákat, gépeket az Országos Erdészeti Főigazgatóság, továbbá az Erdészeti Tudományos Intézet segítségével szerezte be. A múzeum restaurátorához, Sömjén Józsefhez fűződő jó, baráti viszonya pedig lehetővé tette, hogy az erdészeti kiállításban minden, sokszor csak a szakirodalomból ismert, de fontos újításnak tartott eszközt megjelenítsen. Megemlítjük még, hogy erre az időre esik a múzeum lepidopteraés herpetológiai gyűjteményének alapítása. A kiállítástól függetlenülő erdészeti gyűjteménytár azonban térben még csak részben különült el a vadászatitól, mivel a Vajdahunyadvárban óriási raktározási gondok voltak. Orbán László mindenesetre igyekezett az anyagát nem külső, ideiglenes raktárakba küldeni (például a Cserkesz utcai zsinagógába), hanem a várban (Apostolok tornya, Hunyad-pince) tartani. A gyűjtés eredményeképpen az erdészeti gyűjteménytár, illetve a múzeum adattára nemcsak tárgyakkal, hanem erdészeti dokumentumokkal is gyarapodott. A legfontosabb azonban, hogy a gótikus épület földszinti terme 1962-ben látványos, bár a nagyközönség számára kissé túl részletes új erdészeti kiállítással bővült. Kiállítástechnikailag új színfoltot jelentett a neonok és a hátulról megvilágított térképek, terepasztalok alkalmazása. Az erdőművelési kiállítás felújítása óhatatlanul maga után vonta az erdőhasználati rész megújítását is. Itt Orbán László a FAO állásfoglalásából indult ki: „A fa az
