Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)
TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Szabó László Péter: Tápanyag-gazdálkodási elméletek fejlődése és gyakorlati hasznosítása a XIX. századi Magyarországon
kezelést, ami a tápanyag-utánpótlás javulása révén visszahatott a növénytermesztésre. Az egymásból következő és egymást feltételező tényezők (talajművelés javítása, igaerő növelése, takarmánynövények termesztése, istállótrágya mennyiségének és felhasználásának növekedése) csak fokozatos és együttes alkalmazása vezethetett el a vetésforgóra való áttéréshez. 19 A modernebb gazdálkodási forma terjedésének köszönhetően megnőtt az istállótrágyázás jelentősége. A felhasználásában rejlő kiaknázatlan lehetőségek eleinte a műtrágyázás ellen szóltak, „hogy míg a közönséges trágyát halmokban engedjük használatlanul elromlani, mesterséges trágyákról álmodozni nevetséges dolog". 20 A látszólagos ellentmondás ellenére ez a fejlődés alapozta meg a műtrágyák alkalmazásának elterjedését. A rendkívül kevés számú, viszonylag fejlettebb gazdálkodást folytató birtokon, ahol a termesztés többi feltétele is megvolt, ott természetesen kifizetődő volt kiegészítésként műtrágyát is használni. A műtrágyázás terjedését számos más tényező, megalapozatlan tévhit is hátráltatta. A kevéssé olvasott és művelt gazdaközönség körében általános nézet volt, hogy „a műtrágya olyan hatású a földre, mint a munkásembernek a pálinka. Rövid időre nagyobb munkavégzésre izgatja, hogy azután annál bágyadtabb és kimerültebb legyen". 21 A fenti előítéletek hátterében sokszor a szakmai hiányosságok, a nem megfelelő, esetleg rossz minőségű műtrágya használata vagy a rossz technológia vezetett a műtrágyázás eredménytelenségéhez. 22 A hazai termőföld jelentékeny része a szikes talajok közé tartozik. Ezek a talajok ugyan igénylik a tápanyag-utánpótlást, de műtrágyázásuk különös figyelmet igényel. A nem okszerű alkalmazás tovább ronthatja a talajt, de a jól megválasztott trágya hatása is gyorsan elenyészett, „a szik megeszi a trágyát", tartotta a mondás. 23 Az egyik leggyakrabban hangoztatott vélemény szerint a hazai éghajlat nem teszi lehetővé a műtrágyák gazdaságos " A vetésforgóra való áttérést különböző indokkal, de a Thaer-féle humuszelmélet és a Liebig-féle ásványianyagelmélet is támogatta. A humuszelmélet követói a kultúrnövényeket két csoportra osztották: talajzsarolókra és talajgazdagítókra, aszerint, hogy a tarlóval több szerves anyagot hagynak-e vissza, mint amennyit elvontak, vagy fordítva. Ez indokolta a vetésforgót: az egyik évben a növény által elvont szerves anyagot a következő évben egy másik növény szervesanyag-többlete pótolta. Liebig tagadta a talajgazdagító növények létét, szerinte minden növény szegényebbé teszi a talajt. A különböző növények különböző mennyiségben és arányban használják fel a talaj tápanyagkészletét, ezért a talaj kimerülését a vetésforgóval lehet lassítani. Az ásványi anyagokkal való trágyázás lehetősége - már néhány évvel megjelenése után - vezetett a vetésforgó szükségességének elvetéséhez, és megteremtette a monokultúrás termesztés elméleti lehetőségét. SPORZON P. 1861. 231. p. 2,1 LÓNYAI G. 1855. 26. p. 21 DORNER B. 1924. 57. p. 22 A korszakban használatos elnevezések sokszor megtévesztők voltak. A műtrágya kifejezés mellett használták az ásványi trágya, vegytrágya, póttrágya és a kereskedelmi trágya kifejezéseket is. Az elnevezés sem mindig fedte pontosan a trágya minőségét és eredetét. A műtrágyák között gyakran szerepelt a kereskedelmi forgalomba került szárított állati trágya, vagy a valamilyen mechanikai vagy kémiai kezelésen átesett szerves vagy ásványi anyagok. Szűkebb értelemben műtrágyának csak a gyári kezelésen átesett, feldolgozott ásványi anyagokat lehet nevezni. Lásd bővebben DORNER B. 1924. 55. p. u SZABÓ J. 1861. 121. p.
