Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Szabó László Péter: Tápanyag-gazdálkodási elméletek fejlődése és gyakorlati hasznosítása a XIX. századi Magyarországon

Tápanyag-gazdálkodási elméletek fejlődése és gyakorlati hasznosítása a XIX. századi Magyarországon SZABÓ LÁSZLÓ PÉTER A XIX. század elején - a világ tudományos köreiben mindenhol - a Thaer nevével fémjelzett humuszelmélet uralkodott a mezőgazdaságban. Az elmélet szerint a szerves anyag a tarlóval vagy az istállótrágyával jut a talajba, és az ott elkorhadva adja a humuszt. A növénynek a vízen kívül egyedüli tápláléka a humusz, ezért a humusztartalom adja a talaj termőképességét. A korabeli kísérletek igazolni látszottak e feltevéseket. A humusz tartalmazta azokat az elemeket, melyeket az élő növényekben is megtaláltak.

1 A humusz kifejezés magyar megfelelője a televény szó volt, de szerepére utalva tápföldnek is nevezték.

2 Thaer a növény ásványi anyagainak nem tulajdonított nagy jelentőséget, szerinte olyan szerepet játszanak, mint az emberi táplálkozásnál a só, csak étvágygerjesztő és izgató hatásúak. A talaj ásványi anyagainak szerepét is csak közvetett hatásúnak vélte. Az elmélet szerint az ásványi anyagok csak elősegítették a szerves anyagok korhadását és humusszá alakulását. Liebig ásványianyag-elmélete, melyet az 1840-ben megjelent Die Chemie in ihrer Anwendung auf Agricultur und Physiologie című munkájában fejtett ki, alapvetően tagadta a korábbi elméletet. Szerinte a növényi táplálkozás alapját az ásványi anyagok képezik, a szerves anyagok pedig csak a bomlásuk útján felszabaduló ásványi anyagok révén táplálják a növényt. A forradalmian új de nem minden előzmény nélküli

3 - eszme jelentős ellenállásba ütközött. Tanai megosztották a német és nemzetközi tudományos közvéleményt. Magyarországon is gyorsan teret nyert egy új eszme, nem kis mértékben Liebignek köszönhetően: a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazásának szükségessége a mezőgazdaságban. A földművelés fejlesztésének elengedhetetlen feltétele lett a tudományok, elsősorban a kémia tudományának ismerete. A Magyar Gazdasági Egyesület folyóiratának egyik szakírója így fogalmazott: „Földészeti vegytan (chemia agronomica), melly a' gazdával 1 A növények élelme. 1838. 238. p. 2 BODOLA K. 1840. 289. p. J Karl Sprengel német vegyész már Liebig munkájának megjelenése előtt tagadta a humusz közvetlen növénytápláló hatását. A növények legfontosabb tápanyagának az ásványi sókat tartotta. Lásd bővebben DORNER B. 1924. 34. p.