Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Rácz Szabóné Soós Annamária: A közönségért. (Közönségkapcsolat a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban

nyozó többnyire nem teljesen önzetlen. A jótékonykodás feltételezhetően nem lenne olyan mértékű, ha az adományozó neve titokban maradna. 13 A jótékony­kodás széles nyilvánosság előtt szokott zajlani a média segítségével. A nyilvá­nos mecenatúra igazi PR eszközzé vált, hiszen nincs „nemesebb" cselekedet annál, amikor valamely tehetős személy, intézmény vagyonából áldoz a támo­gatásra szorulók megsegítésére. Darányi Ignác (volt földművelésügyi minisz­ter) szobrának felújítására, mely 1931-től 1945-ig állt a Mezőgazdasági Mú­zeum mellett, egy idős hölgy összegyűjtött vagyonának jelentős részét aján­lotta fel „neve elhallgatását kérve". Remélhetőleg ez a kezdeményezés máso­kat is ösztönöz további adományozásra. Sok múzeum körül jött létre baráti kör. A baráti körök pártoktól független civil szervezetek, melyek tagdíjakból, adományokból (civil személyek, vállala­tok, vállalkozók stb.) és pályázatokból tartják fenn magukat. A tagok önkénte­sen lépnek be és vesznek részt a szervezet munkájában, ami biztosítja a belső motiváltságot, elkötelezettséget. Múzeumunk baráti köre 1927-ben alakult, 1947-ig működött, majd 1973-ban szerveződött újra és jelenleg 3500 fős tagság­gal rendelkezik. Céljuk, hogy gyűjtőmunkával a múzeum működését támo­gassák és a múzeumot népszerűsítsék. Megbecsülendő az önkéntes erőfeszíté­sük, amit a múzeum és a vidék kultúrájának, a múlt megismerésének érdeké­ben tesznek. A helyi csoportok jelentős része folytat gyűjtő-, megőrző munkát és működtet állandó vagy időszaki kiállításokat. A tagok tagsági díjat fizetnek. Ingyenesen látogathatják a múzeumot, alkalmuk nyílik részt venni előadáso­kon, rendezvényeken és a baráti kör által szervezett eseményeken, kirándulá­sokon. A hatékony működés elengedhetetlen feltétele a sikeres pályázat. Ma már egyre több pénzforráshoz csak pályázat útján lehet jutni. Célszerű minden adódó pályázati lehetőséget megragadni. A tavalyi évben a legtöbb sikeres pá­lyázatunk forrását a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Földmű­velésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium biztosította, de támogatást nyer­tünk a Gazdasági Minisztériumtól, Nemzeti Múzeumtól is. így például pénzt nyertünk a „Gondolkodva gazdálkodni" című előadás-sorozatunkra, az ál­landó halászati kiállításunk felújítására, a müncheni kiállításunk megrendezé­séhez. A hazai és külföldi múzeumokkal való szakmai kapcsolatépítés fontos a múzeumnak mind a szakmai tevékenység, tapasztalatcsere szempontjából, mind a közösséggel való kapcsolattartás lehetséges módjai miatt. Kulturális in­tézményeknél a hangsúly az együttműködésre helyeződik. Intézményünk ak­tív szerepet vállal a Mezőgazdasági Múzeumok Nemzetközi Szövetségében (AIMA), és hatékony együttműködést folytat több külföldi múzeummal, ahol egymás kiállításait mutatjuk be. 2002-ben az alt-schwerini múzeum „Bier in 13 MÓNUS Á. 2001. 114-120.

Next

/
Thumbnails
Contents