Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Farkas Gyöngyi: Paraszti társadalom és kollektivizálás Veszprém megyében (1948-1956)

ill. a bevitt földjével arányos vetőmagmennyiséget és takarmánykészletét is. Egyéni kezelésében csupán a háztáji gazdaság, családonként 1/2-1 kat. hold földterület, az ennek megműveléséhez szükséges felszerelés és (a paraszti önállóságot jelképező ló kivételével) bizonyos mennyiségű állat maradhatott. A szigorú beviteli kötelezettséget a jogszabály nemcsak a közös gazdaság érdekében rendelte el, hanem az egyéni gazdálkodás rekonstruálását akarta ezzel lehetetlenné tenni. Az alapszabály szerint a bevitt felszerelés, vetőmag, takarmány és állatok értékét a tagok számára ki kellett fizetni, de ennek feltételei olyan kedvezőtlenek voltak (15%-át a közös szövetkezeti vagyonhoz kellett csatolni, és az ezen felüli összeget a tagok 1-4 éven belül részletekben kapták meg), hogy a gazdák a belépés előtt igyekeztek „megmenteni" veszni látszó értékeiket: eladták, elrejtették a leltározó bizottság elől, vagy rokonok, ismerősök nevére íratták át a tulajdonjogot. 1955-ben a megye tsz-eibe 1400 család lépett be, de mindössze csak 187 tehenet vittek be a közösbe,

75 amit nemcsak a vagyontalan belépők nagy száma magyaráz, hanem az említett „mentési technikáknak" az elterjedése. A tsz-ekben a jövedelem elosztása az állami érdekeket előtérbe helyező ún. „maradékelv" szerint történt. A tsz jövedelmének csak azt a részét lehetett a tagok között szétosztani - az év közben teljesített munkaegységek

76 arányában -, amely az állam iránti kötelezettségek (adó, beszolgáltatás, hiteltörlesztés, gépállomási díj stb.) teljesítése és a beruházásokra, ill. a következő évi gazdálkodásra kötelezően félretett tartalékok után megmaradt. A rendkívül gyengén gazdálkodó tsz-eknél - és ilyen volt a tsz-ek többsége - az év végi zárszámadásnál sokszor, különösen a rendkívül gyenge 1952. évben, alig volt mit kiosztani. Bár a tagok időszakonként vehettek fel előleget az év végi részesedés terhére, súlyos problémát jelentett a rendszeres jövedelem hiánya is. A tagok érdeke azt kívánta, hogy a hagyományosan terményrészesedésért végzett munkákat a tsz ne munkaegységben számolja el, hanem - függetlenül a tsz zárszámadásától - a termény meghatározott részét kapják. A részesművelést a hivatalos szervek alapszabály-ellenesnek tartották, de a tsz-ek vezetése, ha másként nem tudta a tagság munkaerejét biztosítani, kénytelen volt engedélyezni. Mivel a háztáji termelés haszna szinte teljesen a termelőé volt és jövedelmének nagy része ebből származott, a tsz-tagok arra törekedtek, hogy a megengedettnél nagyobb háztáji gazdálkodást folytassanak; 1/2-3/4, majd 1953-tól 1 kat. holdnál nagyobb földterületet műveljenek meg, és az előírtnál több haszonállatot

77 és igavonó állatot is tartsanak. A közvetlen hasznot jelentő egyéni művelésű terület nagyságát a tsz-tagok olykor azzal is növelték, hogy mások 75 VML. P. ir. 30. f. 61. ő. e. MB-ülés, 1956. február 20. Az 1955. júniusi KV határozat végrehajtásának tapasztalatai. " Az ötvenes évek első felének szinte kizárólagos jellegű munkadíjazása a jellegükben és nehézségi fokukban különböző munkafolyamatok munkaegységre való átszámításán alapult. 77 A háztáji gazdaságban egy tehenet, egy növendékmarhát, egy kocát a szaporulatával, öt juhot vagy kecskét és korlátlan számú baromfit, házinyulat, méhet és a család szükségletéhez mérten egy-két hízósertést lehetett tartani. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek alapszabálya. 1951. 4.