Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Knézy Judit: Életmódváltozások Somogy megyei falvakban (1945-1970)

kén a merevített „Marace Khapp" helyett. Náluk a korábban mértéktartóbb színű ruházat tarkábbá vált (szoknya, mellény, fejkendő, pántlikák). Megyeszerte a bőszoknyás ruházat maradt meg az 1950-es évekig az új asszonyoknál, de változott a ruházat anyaga, bősége, a blúzfélék és kötények sokfélesége alakult ki a falusi varrónők tevékenysége nyomán. A hagyományos vászonöltözetet legtovább, az 1960-as évekig a Lakócsa és környéki horvát nők és férfiak őrizték meg a fehér, piros, fekete színek korjelző szerepével. A második világháború alatt és után a nyersanyag-beszerzési nehézségek miatt birkát tartottak, és a takácshoz is gyapjút vittek szőni pl. kabátnak, szoknyának valónak, de a parasztasszonyok is szőttek ekkor gyapjút. Divatossá váltak a kötött mellények, kardigánok, felsőkabátok, harisnyák, tutyik, sapkák mind a nőknél, mind a férfiaknál, s egy ideig a facipők, fapapucsok is. A háború után a beszerzési gondok hozzájárultak egyes viseletdarabok, illetve együttesek elhagyásához, mert már nem akarták ezeket beszerezni különösen olyan falvakban, amelyeknek népét a háború alatt kitelepítették és hátrahagyott javaik elpusztultak vagy eltűntek. Ahol maradtak készletek, ott a férjhez menő lányt kistafírozták a női rokonok ruháiból, ruházati nyersanyagaiból. Különösen azt tartották fontosnak, hogy az ünnepi ruházat különféle anyagokból és színskálában meglegyen, és vasárnap a templomban, az eladó lányok és a fiatalasszonyok ebben mutassák rangosságukat, annál is inkább, mert a régi templomi ülésrend még az 1960-as évekig fennállt. Búcsúra legtöbb faluban még az 1970-es évekig minden évben új ruhát kaptak a katolikus leányok, fiatalasszonyok. A szegények és különösen a beköltözőitek, a volt cselédek nem ülhettek be a „pógár asszonyok" padjába, nem állhattak be a parasztlányok közé. Ha nem volt ünnepi ruhájuk, el sem mertek menni a templomba. De a fiatalok kivetkőzése hamar megindult. Utoljára az 1940-es évek végén, az 1950-es évek első felében esküdtek a menyasszonyok bő ruhában és vették fel a bő menyecskeruhát, hogy aztán le se vegyék többé. A Koppány mentén a meny asszonyruha 1953 körül már szűk volt, az esküvő utáni vasárnap is az új menyecske szűk fehér ruhában ment a templomba, hogy a pap megáldja. Viszont az idősebb korosztályok még halálukig viselték - esetenként az 1980-as évek végéig - a bőszoknyás öltözetet.

40 A Kapós mentén még az 1950-es évek MTI-felvételein láthatjuk a nagyon bőszoknyás, „necces" viseletet. (7. kép) Az eljáró fiatal nők kezdték szégyellni falusias öltözetüket. Először meglévő ruhájukat alakították át kevésbé bőre, pl. rakott szoknyát készíttettek, vagy kevésbé húzottat és vállpántosat. De hordták a hétköznapokon addig divatos melles kötényt, a fejkendőt és régi blúzaikat, „levesüket, réklijüket". Az egybe ruha, a „szűk ruha" sem volt eleinte teljesen szűk, alsó része lefelé szélesedett, és ez elé is került többnyire kötény.

41 Az ötvenes évek fiatal „káder asszonyai" már kosztümben feszítenek az MTI fényképeken fejkendő nélkül, de az idősebbek még fejkendősen, bőszoknyásan. A falusi var40 KNÉZY J. 2001.244-46. " L. KAPITÁNY O. gyűjtése MMgMA IV. 1008. Kaposfüred. Saját gyűjtés MMgMA IV. 1009. Kaposújlak, Mérő.