Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Knézy Judit: Életmódváltozások Somogy megyei falvakban (1945-1970)

rónők nem győzték varrni a szűk ruhákat és kosztümöket ezekben az években. A lakodalmakban a fiatal főzőasszonyok Kaposvár környékén az 50-es években sötétkék vagy fekete egyberuhában voltak kis áttetsző csipkés szélű, fehér sifon- vagy mollköténnyel. A legnagyobb változás az alsóruházat területén történt. A házi barkácsolású pántos alsóingek, illetve sifonkombinék és női nadrágok helyett üzletben vettek kész alsóneműt. Az idősebb korosztály rosszallása ellenére vették meg a „drága" melltartókat a fiatalok ebben az időben, majd később a középkorúak is, mert a mellet leszorító alsó sifonmellény kiment a divatból. A fiatalok ruházata az 1970-es évektől már nem vagy alig különbözött a városiakétól, az idősebbek is, amennyire lehetett, modernizálták ruhatárukat, bár volt, amit nem tudtak megszokni. Például bő szoknya fölé hosszú kabátot sosem vettek fel, csak vállkendőt, illetve fél vagy háromnegyedes kabátot. A hajviselet röviddé vált, még esetenként az idősebbek körében is, sőt daueroltatták is. A táplálkozás területén maradt meg a legtöbb hagyományos vonás: a készítési technikák, az ételféleségek és étrendek tekintetében. Több alapanyag eltűnt az étkezésből (köles, hajdina, kukorica) mind a volt parasztoknál, mind a cselédek utódainál. A hagyományos ételek többsége főként a családi, gazdasági és jeles napi ünnepi alkalmakkal került asztalra, de tovább éltek a hétköznapokon is az újak mellett a korábbi korszakra jellemző vonások. A második világháború alatt és után egyfajta szükségállapot miatt a szegényesebb, régiesebb, illetve ínségételek fogyasztására került sor. A kiköltöztetett lakosokat is el kellett látnia a helyükön maradt falvak népének, de a menekülők esetenként újfajta ételeket vittek magukkal (lesütött húsok, kompótfélék stb.), amellyel megismertették szállásadóikat. A húshiányt a háborús és az azt követő időkben birka tartásával igyekeztek kiküszöbölni, később csak nagyobb vendégség alkalmával fogyasztottak birkát (pl. szüret). A földosztás s a háborús károk elhárítása után megindult volna egy erőteljes fejlődés a magánparaszti gazdaságokban, de a lendületet megakadályozták a magas adók, az erőn felüli beszolgáltatási kényszer és esetenként a mostoha időjárás is. A gondok ellenére változtak az igények a táplálkozás területén is, a nagy népmozgás új ételféleségek megismerését is eredményezte. Az első nagy rést a hagyományos paraszti táplálkozás rendszerén a házi kenyérsütés megszűnése okozta 1960 körül, amely a termelőszövetkezetek második szervezése idején, a munkaképes nők munkába való eljárásával következett be. A falusi pékek engedélyét is rendszerint visszavonták, s így a városi kenyérgyárak termékeit voltak kénytelenek megvenni, ami a háziasszonyoknak időnyereséget hozott. De nem bontották le általában a meglévő kemencéket, hanem megőrizték ezeket az ünnepi alkalmakra való kalácsfélék és nagyobb mennyiségű rétes, sült hús stb. készítéséhez, valamint a disznóölésekhez. 1970 után nagyobb helységekben magánpékek kezdtek működni, és nagy sikerük volt. A falusiak általában meghagyták vagy újra építették a füstölőket is, mert a házilag tartósított sertéshús évtizedeken keresztül népszerű volt és ma is az. (8. kép)