Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Oroszi Sándor: Temessziget kontra kincstár

6. „Megjegyzem, hogy az egyezségre irányuló tárgyalásnak különösen a háború tartama alatt való szorgalmazását a kincstárra nézve megokoltnak nem találtam." A kincstári jogügyi igazgatóságnak 1917 decemberében az összes iratot átadták, de ott az utolsó, a 6. pont értelmében kezelték - nem siettették. így a temesszigetiek aktái 1918-ban, majd pedig az 1919. évi irattárba helyezésig elintézetlenül hevertek. Akkor pedig már nem is kellett Temessziget ügyét Budapesten intézni. ÖSSZEFOGLALÁS Bár a közlemény címe tulajdonképpen perre utal, a kincstár és Temessziget község mégsem perben mérkőzött meg egymással. Nem, sem az állam, sem a község nem állt „zöld asztal" elé az erdei szolgalmak, mint a feudális viszonyokból következő, a XX. századig elő csökevények megszüntetésének, megváltásának az ügyében. Pedig egy perhez mind az országos érvényű jogi alapok, mind a jogi alapokra épülő helyi iratok rendelkezésre álltak. Ugyanakkor mindkét oldalon meg voltak győződve a saját igazukról is. A peres eljárás mégis elmaradt, de elmaradt a békés megegyezés is. így nekünk, az ügyet ma vizsgálóknak a kérdések maradtak meg. A birtokelkülönítő bizottság miért nem hirdette ki az „Elaborat"-ot a községnek, és miért a pénzügyminiszterhez továbbította, amikor annak tulajdonképpen nem is kellett az elkülönítési folyamatban részt vennie? Ha már így történt, akkor a község miért nem fordult ekkor vagy később bírósághoz? Pedig erre, a határőrvidéki polgárosítási és birtokelkülönítési rendeletekben meghatározott módon, lehetősége lett volna. Egyáltalán, miért nem kereste az igazát később, a konkrét erdőelkülönítési tervezet ismeretében sem bíróságon? Pedig korábban igazának tudatában még Bécsig is elment, most meg legfeljebb a kevevári főszolgabíróhoz, mint közvetítőhöz jutott el. Talán félt a perköltségektől? Vagy a bánsági községek faizási (hullfaszedési) perének sikertelensége bizonytalanította el? A rétiföld-elkülönítéssel mégis perre ment. Akkor miért nem tette meg az erdőket illetően is? Vagy az erdőket kevésbé tartotta lényegesnek? Inkább eltűrte az erdei kihágásokkal kapcsolatos zaklatásokat. Vagy azt gondolta, hogy amióta a világ világ, azóta úgyis üldözik az erdei faszedésért (lopásért), a tiltott legeltetésért, így az erdészek „majd kifáradnak"? Az idő nekik dolgozik; a falu, a folyó, a szigetek maradnak, az erdészek meg állami alkalmazottak, akik úgyis jönnek, aztán meg mennek - és a határőrség idején fennállott szabadságok úgyis maradnak, úgysem tudják a gyakorlatban lényegesen korlátozni. A legeltetés, a makkoltatás és a faizás az évszázados falusi rendből következik, azért megszüntethetetlen. De nézzük meg a másik oldalt, az erdészek oldalát is!