Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)
TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Beck Tibor: A filoxéravész hatása a magyar szőlő- és bortermelésre
tetvények rekonstrukciójának elősegítésével (többek között a szőlőkölcsönök felügyeletével) foglalkozott. Az ágazat egyéb kérdései egy új, 1897-ben létrehozott osztály hatáskörébe tartoztak. Ide tartozott a szőlő- és borgazdasági szakoktatás, a népszerűsítő munka és a szaktanácsadás, valamint a szőlészettelborászattal kapcsolatos országos szintű adminisztratív teendők. A szakszolgálat országos hálózatát az 1891-ben létrehozott szőlészeti-borászati szakfelügyelőségek továbbfejlesztett rendszere képezte, amely ekkor huszonhét kerületet jelentett, élükön a szakfelügyelővel és általában egy beosztott szakemberrel. A huszonhét kerületet három főkerületbe csoportosították, amelyeknek élén egy-egy főszakfelügyelő állt. Ennek a szakszolgálatnak a jelentősége az volt, hogy alkalmazásával a minisztérium a rekonstrukció munkálataiban is kellő mértékű szerepet tudott vállalni. A szakoktatás jelentősége tehát azért vált létfontosságúvá, mert az újratelepítéssel egyben modernizálódó szőlőgazdaságokat csak a legújabb szakmai ismeretekkel bíró napszámosok, vincellérek és birtokosok tudták működtetni. A jól képzett szőlészek létszáma azonban a vincellériskolák számának növekedése ellenére is csak lassan gyarapodott. A szakoktatás színvonala még az 1890-es években is jelentős különbségeket mutatott, s ennek következtében, főleg a kisbirtokosok körében, a magyar borászatot még mindig a régi hiányosságok és hibák terhelték. A Földművelési Minisztérium ezért külön figyelmet fordított a szakoktatás támogatására, s így az 1890-es évekre kiépült és intézményesedett az oktatás háromszintű rendszere. A legfelsőbb szintű oktatást az egyéves budapesti állami felsőbb szőlő- és borgazdasági tanfolyam jelentette, amely a Magyar Központi Szőlészeti Kísérleti Állomás és Ampelológiai Intézettel együttműködve oktatta az ágazat felső szintű ismereteit, tanárokat, gazdatiszteket, hivatali szakembereket képezve. Itt a felvétel előfeltétele valamely középfokú szakiskola (gazdasági akadémia) elvégzése volt. A tanfolyamon tandíj nem volt, sőt a kiválóbb hallgatók havi 60 forint ösztöndíjat is kaphattak. Pincemesteri tanfolyam működött Budafokon az országos mintapincében, ahol az összes állami vincellériskolák és szőlőtelepek borainak tárolása, kezelése és értékesítése is történt. Felsőfokú tanintézet működött még ezenkívül Magyaróváron, Keszthelyen és Debrecenben is. A középfokú oktatás célja a kisbirtokosok, a vincellérek, a szőlészeti munkavezetők képzése volt. Tanításuk a vincellériskolákban ingyenesen folyt, egyéves képzési idővel. 1890-ben a budafokin kívül még négy állami vincellériskola - az érdiószegi, a tarcali, a nagyenyedi és a ménesi - működött Magyarországon, s számuk a magániskolákkal együtt 1899-re tizenegyre növekedett. Ekkor már hat iskola (Budafok, Tárcái, Nagyenyed, Bihar-Diószeg, Eger, Ménes) volt állami kezelésben, az öt magánkézben lévő (Kecskemét, Tapolca, Munkács, Pécs, Pozsony) pedig rendszeres állami támogatásban részesült. 13 Az iskolák szőlészeti oktatása a különbsé13 DUBRAVSZKY R. 1910. 417-418. p.
