Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Beck Tibor: A filoxéravész hatása a magyar szőlő- és bortermelésre

szőlőművelést kiszolgáló szőlészeti-borászati ipar is. A szénkénegfecskendők, zúzó-bogyózók, szűrők, prések, borpumpák stb. készítése kisüzemi, a szénkéneg és rézgálic nagy mennyiségű előállítása pedig már gyáripari méreteket követelt meg. Az új tőkés pincészetek a kor legmagasabb technikai színvonalán álló borászati gépekkel, szakszerűen felépített, célszerűen kialakított, nagy mennyiségű szőlő feldolgozására alkalmas borházakban dolgoztak, ahol a magyar szőlészetet és borászatot a korszak legmagasabb színvonalára emelték. A KORSZERŰ SZAKOKTATÁS, TUDOMÁNYOS INTÉZMÉNYRENDSZER ÉS SZAKIGAZGATÁS KIALAKULÁSA A nagymértékű változások következtében a szaktudásnak a szőlészet-borászat minden területén egyre nagyobb szerep jutott. A filoxéravész időszakában egyre több vincellériskola és állami szőlőtelep létesült, bár az oktatás színvonala kezdetben még meglehetősen egyenetlen, a hallgatók létszáma pedig a szükségeshez képest meglepően kevés volt. Az intézmények vezetői általában a kerületi szőlészeti-borászati felügyelők voltak. Az 1896-os szőlőfelújítási törvény rendelkezései és a kedvezményes hitelek mellett tehát a szakemberek nagyszámú képzése és a korszerű tudományos intézményhálózat létrehozása teremtette meg a feltételét a magyar szőlő- és borgazdaság talpra állításának és modernizálásának. A filoxéravész leküzdésében oly kiemelkedő fontosságú munkát végző Országos Phylloxéra Kísérleti Állomás, amely 1890-től Állami Rovartani Állomás néven folytatta tevékenységét, annak a XIX. század utolsó évtizedeiben létrehozott mezőgazdasági kísérletügyi intézményrendszernek a része volt, melynek felállítását a tudománynak a termelésben betöltött egyre nagyobb szerepe indokolta. A mezőgazdaság kapitalista átalakulásával a versenyképesség megteremtésének és megőrzésének mindinkább előfeltételévé vált a tudomány egyre szélesebb körben való alkalmazása. A kísérletügyi intézményrendszer tulajdonképpen a mezőgazdaság állami támogatásának egyik eszköze volt, hiszen a tudományos kísérletek jelentős tőkebefektetést, magas szintű szaktudást és időt igényeltek, s ezeknek a feltételeknek a megteremtésére állami részvétel nélkül csak a legnagyobb magángazdaságoknak lett volna lehetőségük. A kísérletügyi intézményrendszer vegykísérleti, vetőmagvizsgáló, bakteriológiai, rovartani, tejkísérleti, szőlészeti, erdészeti, növénytermelési, szeszkísérleti és gépkísérleti állomásokból állott, melyekből a szőlő- és borgazdaság számára a vegykísérleti, a rovartani, valamint a szőlészeti és az ampelológiai állomások bírtak jelentőséggel. A tudományos intézményrendszer kiépülése mellett ebben az időszakban vált teljessé és európai szintűvé az agrártárca szőlészeti-borászati szakszolgálata is. Ennek legfelső szintje, az 1889-ben megszervezett szőlészeti-borászati osztály, amely kizárólag csak a filoxéra elleni védekezéssel és az elpusztult ül-