Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004 (Budapest, 2004)

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - Csoma Zsigmond: A régi magyar, hungaricum szőlőfajták történeti-ökológiai, ethno-ampelográfiai vizsgálata (A középkortól a XX. század közepéig)

Elsősorban a jó természeti és értékesítési lehetőségekkel bíró borvidékeken, így Győr, Neszmély vidéke, Kecskemét, Gyöngyös, Beregszász, Királyhalom, Törökkanizsa, Törökbecse, Bácsalmás, Versec, Arad és Méneshegyalja környékén. Jelentőségében és hírében azonban mindegyiket megelőzte Nagymaros. A nagymarosi németek családi kapcsolataikat és nyelvismeretüket kihasználva az 1850-es években kezdték vállukra vetett tarisznyával a bécsi, berlini, krakkói piacokat csemegeszőlővel felkeresni. A kezdeti sikerek után kosárszám szállították a csemegeszőlőfürtöket. Berlin piacain augusztus végén már általánossá, megszokottá vált a szőlőt áruló nagymarosi gazda. A nagyfokú kereslet és a jó jövedelem arra sarkallta a nagymarosiakat, hogy saját termésükön felül, felvásárlással, közvetítsék más tájak csemegeszőlő-termését is. A marosi szőlő virágzó üzletét az 1880-ban Nagymaroson is fellépő filoxéra akasztotta meg. Kereskedelmi kapcsolataik révén azonban hamarosan az ország még filoxéramentes területeiről, sőt Dél-Tirolból is biztosították a kieső szőlőmennyiséget. Jelentős nyereségükből így a Nagymaros környéki szőlők újítására, filoxéra elleni védekezésére is futotta. Az 1880-as években példaként emlegették országosan a nagymarosiak szénkénegezését és szaporítóanyag-telepítéseit. Az ügyes és élelmes nagymarosiak nemcsak csemegeszőlőt vásároltak fel más vidékeken, hanem szőlészeti-borászati eszközök eladásával is foglalkoztak, így került a Mátra vidékére több árucikk is, pl. a jellegzetes kőhúzós nagy faprések is. A szőlőfajta, az értékesíthető csemegeszőlő-faj ta így az egymástól távolabbi területek közti gazdasági, majd társadalmi kapcsolatok kialakulását is elősegítette. A nagymarosi csemegekereskedők, felvásárlók ugyanis kihelyezett felvásárlókat is alkalmaztak. A marosi szőlő Csehországba, Schleswig-Holsteinba, Prágába, Lembergbe, Jaroslawba, Hamburgba, Lipcsébe, Magdeburgba és több más német, lengyel, cseh, osztrák városba is eljutott. A csemegeszőlőt a nagymarosiak száraz, harmatmentes időben szüretelték. Elsősorban a mézesfehér, oportó, ökörszemű, Chasselas és a vörös kecskecsecsű szőlőfajtákat. Ez utóbbi kettő fajta a távolabbi szállítást is jól bírta. Az ökörszemű fajtát Nyergesújfalu és Galgóc vidékéről hozatták. A szőlőfürtöt kis tollseprűvel leporolták, vigyázva, hogy ne sértsék meg a bogyóhéjat, ahol a penészesedés, rothadás elkezdődhetett volna. A megrepedt, rohadt bogyókat keskeny, hosszúkás, hegyes ollóval, az ún. bogyózó ollóval vágták ki az ép fürtből. Osztályozás után, közelebbi szállításra tüllel vagy vászonnal levarrt kétfülű kosárba csomagolták. Távolsági szállítás esetén kisebb, fedeles kosárkába helyezték el a fürtöket. Erre olasz cseresnyéskosarakat, majd később Markovecből származó szőlőkosarakat használtak fel. A filoxéravész előtt szőlőlevelekbe burkolták a fürtöket, hogy ne érjenek egymáshoz, majd az 1890-es évektől lágy vörös színű csomagolópapírral bélelték ki a kosarakat, amibe rétegesen helyezték el a fürtöket és a színes csomagolópapírt. Egy-egy kosárka 6-8 kg-ot nyomott. Vasúton 2,5 nap alatt ért el Berlinbe a szőlő a századfordulón. A XX. sz. elején már speciális csemegeszőlő-szállító rekeszekre osztott léclá-