Oroszi Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1998-2000 (Budapest, 2001)
KNÉZY JUDIT: A környezetváltozások hatása a halászatra és a halfogyasztásra a Dunántúlon
Mint Benda Borbála kutatásai mutatják a Nádasdy család irataiban található csejtei étrend alapján, hogy ebben az évben kevés halat tudtak beszerezni, ugyanis csak böjtben jutott hal az alkalmazottak asztalára. A következő évben nagyobb lehetett a halhozam, ekkor ugyanis nem csak böjtös napokon fogyasztottak halat. 1 ' 1746-47-ben is hasonló gondok történhettek a halászatban, amikor a tata-gesztesi uradalom jónak látta rendbe hozatni halastavait, hogy kellő mennyiségű halhoz juthasson. A halastavak rendszere Tatán és környékén már az Árpád-házi királyok idejében működött, és később is részét képezte az uradalom gazdálkodásának. 10 A nagyobb uradalmak, de az egyszerűbb köznemesek is arra törekedtek, hogy halastavaikat rendben tartsák. A török hódoltság utáni összeírások vizsgálták minden helység határában a malmokat, de a halászati lehetőségeket is. 1689-ben a simontornyai vár javainak számba vevői Pincehelynél megjegyezték, hogy a Kapós folyóban a vizát kivéve mindenféle halat tudnak fogni. 11 A szigetvári vár javainak 1718. évi leltározásánál megemlítették, hogy jók itt a halászati lehetőségek az Almás folyóban és környékén, de még jobbak lehetnének, ha a várárkokat és a mocsaras részeket rendben tartanák. 12 Erről 1595-ben azt írták: „Halastó nincsen, melyből Szigetvárnak haszna lenne, csak az, amely közvetlenül Szigetvár alatt van. Van ezenkívül hallszó hely Zygechke falunál, ahonnan a falu lakói pénteken kötelesek felhozni egy tál halat." 13 Nagyobbrészt halkereskedők közvetítésével szerezték be a vár konyhájára a halat, egy ízben a Bátaszékről hozott viza besózását is feljegyezték a számlákban. Perneszy Egyed kapitánynak 1548-1553 között Goricára rendszeresen küldtek vizát, sőreget, harcsát, zsákszámra pontyot." A tógazdálkodás több évszázados hagyományait folytatták, de nagyobb szakértelemmel rendelkező emberek alkalmazásával tökéletesítették a halnevelést - a majorsági gazdálkodás kiszélesítésével - a 18. században az Eszterháziak, Festeticsek, Széchényiek, Batthyányok birtokain. Ekkor rangot jelentett a cseh tómesterek meghívása. A halászati szerződésekből kiderül, hogy a jobbágyok, bérlő halászok szolgáltatásaként bekerült halnak csak egy része került a főúri udvarok háztartásának ellátására, egy részét értékesítették. Ezenkívül a nagyobb folyókból kifogott halak javából áttelepítettek a halastavakba, főképp pontyot, csukát. A Drávából az 1770-es években a vízvári, péterhidai halászok a csurgói Festetics-uradalom halastavaiba szállítottak át jelentős mennyiségű halat.. 13 A modernebb vízrendezések a 18. század végén a gabonatermesztés fellendülése, a gabonaexportálási lehetőségek kiszélesedése következtében indultak meg a Duna egyes szakaszain és a Balaton környezetében. A nagybirtokosok növelni kívánták szántóterületeiket. A tatai uradalomban ezek a munkálatok már az 1740-es években megindultak."' A Kis-Balaton mocsarának lecsapolása az 1790-93. évekkel kezdődött - jóllehet a munkálatok meglehetősen elhúzódtak -, így a halászati lehetőségek fokozatosan csökkentek. 17 A mocsarak lecsapolása, a folyóvizek állandó mederbe terelése az 1820-as évektől vett erőteljesebb lendületet a Dunántúlon. A Duna szabályozási és ármentesítési munkálatainak befejezése után - Sólymos Ede szerint - az 1860-as években már jelentős volt a halállomány apadása nemcsak a Dunán, de mellékfolyóin is, mert e radikális beavatkozások a „vizek életébe" nemcsak csökkentették a halas vizek felületét, de rontották a minőségét is. A halakat a legjobb fiasító és tápláléktermő, az ivadékot pedig a fejlődésükre legalkalmasabb helyektől fosztották meg. Eltűntek a szélvizek, amelyek jó