Oroszi Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1998-2000 (Budapest, 2001)

KOVÁCS JUDIT: Múzeumpedagógiai szakmai gyakorlat a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban III.

nál, hogyan készül a kiállítás stb., mindezt sok-sok színes képpel és grafikával. Úgy gondoljuk, ez a kis kiadvány nemcsak a gyerekek számára hozza közelebb a múzeumot, hanem a múzeumlátogatás előkészítésekor, a pedagógus részére is segítséget nyújthat amelyre még az iskolában fel kell készítenie a gyerekeket. A kiállítás elkészülte után következik a közművelődési munka egyik lényeges eleme: a kiállításban rejlő ismeretanyag minél differenciáltabb, minél hatékonyabb közvetítése a különböző életkorú és műveltségű rétegek számára. Ennek klasszikus formája a tárlatvezetés, mely lehet általános (a látogatót végigvezeti a kiállítás egészén, részletesebb vagy általános ismeretet adva), vagy lehet speciális, amely egyegy meghatározott szempont alapján, az adott témakörben részletesebb információt nyújtva kalauzolja a látogatót. De lehet magnós vagy gépi tárlatvezetés is. A gyermekcsoportok részére tartott tárlatvezetéskor figyelembe kell venni az életkori sajátosságokat , a meglévő ismereteket és az iskolai tananyagot, amely kapcsolódási lehetőséget kínál a tárlatvezető vagy múzeumpedagógus számára. Az ismeretátadás következő lépcsőfoka lehet a múzeumi óra,, - amikor szorosan kapcsolódva az iskolai tananyaghoz -, didaktikailag és módszertanilag tudatosan felépített múzeumi órákat tartunk. Ezek szoros didaktikai felépítésük miatt inkább tanóra jellegűek, s nem használják ki kellőképpen a múzeum adta sajátos lehetőségeket. Molly HARRISON (Curator 1989) szerint a múzeumpedagógia feladata „nem az, hogy előadják, vagy felsorolják mindazt, amit az adott témáról tudunk, hanem az, hogy ösztönözzék a gondolkodást, a kérdésfeltevést, hogy a legreménytelenebb elméből is szikrát csiholjanak ki, felkeltsék az érdeklődést, és ablakot nyissanak azokon a helyeken is, ahol azelőtt szorosra voltak zárva az ablakszárnyak." A szemlélődő-befogadó jelleg feloldására alkalmasak azok a múzeumi foglalkozások, amelyek a gyermek aktivitására, alkotó fantáziájára építenek. Ahol helyet kap a mozgás (szituációs játékok, dramatikus feldolgozások), vizualitás, esztétikai ízlésfejlesztés, készségek és képességek fejlesztése (rajzolás, formázás), ill. kézműves- vagy manuális foglalkozások adta lehetőségek. Hiszen a cselekvő részvétel tartósabb befogadást eredményez. Hitvallásunkat a legtalálóbban az alábbi kínai közmondás fejezi ki: „Hallottam és elfelejtettem. Láttam és emlékszem rá. Csinálom és megértettem, " Rövid történeti visszapillantásunk során láthatjuk, hogy a szemléltetést, a cselekedtető pedagógiát régebben is szükségesnek tartották: COMENIUS Ámos János (1592-1670) szerint fontos a szemléltetés - a kimondott szóhoz hozzá kell kapcsolódnia a dolgoknak. Orbis Rictus (A világ lefestve) c. könyvében az élethosszig tartó nevelés (permanens nevelés) előhírnökeként ismerjük meg. Az emberi élet 7 szakaszra oszlik, a szükséges nevelési rendszer is 7 részből áll: születés, csecsemőkor, gyermekkor, serdülőkor, ifjúkor, férfikor (!) és a halálra készülés iskolája. Schola Ludus c. könyve dramatizálva dolgozza fel a tananyagot, hogy az iskolák diákjai színpadi játékként előadva, még mélyebben értések meg és sajátítsák el az ismereteket.