Oroszi Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1998-2000 (Budapest, 2001)

CSÓK MÁRTA: Múzeumpedagógiai szakmai gyakorlat a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban II.

beférkőznek, mint a felnőtt ember árnyalt gondolkodásába. Á mesék egyetemes emberi problémákat vetnek föl, ezért is közel állhatnak a gyerekekhez. A fenti könyv kiváló, freudista szerzője részletesen foglalkozik a mesék és a való élet kapcsolatával, a mesével, mint sajátos művészi formával, a jó mesemondás titkaival. Véleménye szerint a mese útmutatást tud nyújtani a világgal és önmagával vívódó gyermeknek, aki - és itt mesei párhuzamokat hozhatunk - rájön, hogy az élet küzdelem, tele akadályokkal, melyeket le kell győzni. Az életben a nehézségeket nem lehet elkerülni, szembe kell szállni velük, a harc tehát elválaszthatatlanul hozzátartozik az emberi léthez. A mesealakok világosak, nem ambivalensek, nem egyszerre jók és rosszak, mint minden élő ember. A mesékben szélsőségesség uralkodik, a gyermeki gondolkodással rokon szélsőségesség. A gyermek nem érti még az árnyalatokat, az árnyalatokkal várni kell, amíg a pozitív azonosulások talaján kialakul a viszonylag stabil személyiség. A tündérmesék és népmesék csodás világával szemben a modern gyermekirodalom jelentős része kirekeszti a primitív ösztönökből és a vad indulatokból fakadó, mély belső konfliktusokat, a gyermek továbbra is egyedül marad, nem kap segítséget, nem tudja, mit kezdjen ezekkel a mesékkel. Fél a sötétségtől, az egyedülléttől, a haláltól, valaminek az elvesztésétől. A jó mese komolyan veszi ezeket az egzisztenciális gondokat, félelmeket, dilemmákat és szorongásokat, nevén nevezi őket, kimondja. Megoldásokat is javasol olyan szinten, amit a gyermek megért. A mese műalkotás, különleges irodalmi forma, érték, amit a gyerek megért. A mesének mondanivalója van minden ember számára, de - mint a műalkotások általában - a különböző életkorokban mást és mást jelenthet ugyanannak az embernek is. A gyermek a mesét pillanatnyi érdeklődésének és szükségletének megfelelően fogadja. A hallgatókkal egy olyan mesét elemeztünk - ,Jancsi és Juliska" -, amelynek általában a tündérmeséi változata ismert, mi azonban mellé illeszthettünk egy profán, népi változatot is. A két változat lényege azonos: a gyermekkorból a felnőttkorba való átmenet rögös, nehéz, visszafordíthatatlan útját kell a két gyereknek megjárnia. Időzzünk el egy kicsit ennél a mesénél! A népi változat szerint a gonosz szülők (lásd mostohaanya kegyetlensége) kilökik az erdőbe a két testvért, itt is az történik tehát, hogy saját boldogulásukat meg kell keresniük, a felnőtté válás nehéz, gondokkal és veszélyekkel teli útjára kell lépniük. Nincs visszaút, hiába szórják ki a madaraknak a kenyérmorzsát, a gyerekkorból ha kell, akár erőszakkal is, de az egészséges személyiségnek át kell lépnie a felnőttkorba és végig kell járnia azt a keserves és magányos utat, amit ez jelent. A népi változat frivol egyszerűséggel oldja fel lányok és fiúk felnőtté válásának problémáját, nem nélkülözve a vaskos humort sem. Juliska - mivel lány - a termékenység, a felnőttség, az anyaság szimbóluma, így a mese kulcsszereplője. A tündérmesével ellentétben a népi változatban Juliska eszesebb, idősebb, leleményesebb, mint Jancsi, a kisöcs. Az összes bonyolult helyzetet Juliska oldja meg. Amikor az erdei rablók elől fára másznak és a rablók épp az alatt a fa alatt főzik vacsorájukat, Juliska úgy kergeti szét a rablókat (s ezzel megmenti az életüket),. hogy a fa tetejéről belepisil a bográcsba. A rablók ijedtükben szanaszét szaladnak.