Oroszi Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1998-2000 (Budapest, 2001)

CSÓK MÁRTA: Múzeumpedagógiai szakmai gyakorlat a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban II.

be helyezett tárgyféleségekről, a gyűjtemény terjeszkedésének problémáiról, a restaurálás gondjairól és a duplum tárgyak szükségességéről, sorsáról. Megnéztük, hogy egy-egy kiállítási koncepciót a megtervezés pillanatában is ténylegesen befolyásol az, hogy a rendező milyen műtárgyakkal operálhat, azaz közlendőit hogyan tudja a rendelkezésére álló műtárgyakkal alátámasztani. Olykor tehát a kiállítás kivitelezésén dolgozó szakembergárda a forgatókönyv módosítására is kényszerülhet, illetve be kell vonnia a kiállított tárgyak körébe más múzeumoktól kölcsönkért tárgyakat is. A múzeumpedagógus elsősorban akkor nyúl a leállításokban nem szereplő műtárgyakhoz, ha azok a gyermekfoglalkozáshoz nélkülözhetetlenek. Előfordulhat, hogy a kiállított tárgyak variánsait (pl. mezőgazdasági eszközök, sorozatok, duplumok) a gyerekek kezébe kell adnia, ilyenkor is nagyon fontos a gyűjteményekben tárolt anyag. A múzeumban bemutatott anyagtól függetlenebb múzeumpedagógiai programok (kézműves foglalkozások, zenei rendezvények stb.) sem nélkülözhetik a megfogható, közel hozható, kipróbálható műtárgyakat. 3. A népmesék és tündérmesék szerepe a múzeumi foglalkozásokon. „Táltos ló, sámán, gereben, ösztöke" - személyek és tárgyak a kiállításokban. Mesei motívumok, valóságos helyszínek, helyzetek. A mostohán kezelt tündérmesék fontossága. A múzeumi foglalkozásokon gyakran kerülünk olyan helyzetbe, hogy mesei vonatkozásokat, meseelemeket, illetve mesealakokat kell segítségül hívnunk mondandónk megértetéséhez vagy egyes eszközök, szerszámok érthetővé tételéhez, illetve a téma színesítéséhez. Különösen nagy szükség van erre azért, mert a kiállítások oldaláról nézve a dolgot, feltűnő, hogy a hagyományos koncepciójú, kronologikus kiállítások mennyire nélkülözik ezeket a mindenki számára érthető és kedves elemeket. A népmesék szerepe különösen nagy, hiszen mezőgazdasági munkákat, eszközöket, „népi" kifejezéseket, élettelibb nyelvi fordulatokat tartalmaz a legtöbb népmese, illetve a tündérmesék nép ajkán továbbélő változatai is. A témát a világhírű mesekutató, Bruno BETTELHEIM: „A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek" című összefoglaló műve alapján és a múzeum kiállításai alapján boncolgattuk, elemezgettük. (Időhiány miatt elmélyült elemzésre nem volt lehetőségünk.) BETTELHEIM abból indul ki, amikor a mese szerepét vizsgálja a gyermek életében, hogy a gyermek kuszának érzi az életet, nem érti, hol a helye a bonyolult világban, ezért segítségre van szüksége, hogy érzései labirintusában eligazodjon. Ezzel egyidejűleg erkölcsi nevelésre is szüksége van, elsősorban olyanra, amely finom eszközökkel, mindig csak burkoltan jelzi számára az erkölcsös viselkedés előnyeit. A mese erre éppen alkalmas, mert mondanivalója kézzelfogható a gyermek számára, elvont fogalmak helyett pedig bővelkedik a kézzelfogható, érthető tényekben.. Különösen a népmesékre jellemző, hogy a sok évszázados hagyomány annyira finomította, csiszolta őket, amíg alkalmassá váltak nyilvánvaló és rejtett jelentések közlésére, azaz egyszerre tudnak szólni az emberi személyiség belső rétegeihez is. A gyermeki észjárásba éppúgy