Oroszi Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1998-2000 (Budapest, 2001)

SZOVÁTAY ADRIENNE: A hazai baromfiorvoslás és -egészségügy története a két világháború között

niszter az 1927. évi április 25-én kelt 3171. sz. körrendeletében kizárólag baromfi-tulajdonosoknak engedélyezte saját állataik oltására a baromfikolera elleni vakcina használatát. A járványos betegségek veszélyeztették a nagyobb arányú vállalkozásokat is, amelyek a hazai szükségletek kielégítésén kívül már kivitelre (angliai tojásexport) is tenyésztettek baromfit. A piaci kereslet kielégítése végett kappanokat hizlaltak. Pl. az orosházi asszonyok a kappanozáshoz csak egy kést és egy varrótűt használtak; akik keresetszerűen kappanoztak, azok az ivartalanítást több műszerrel végezték, (ő.ábra.) Az élő baromfi 4-5 napos vasúti szállításával kapcsolatban már részletesen kidolgozták a higiéniás feltételeket (szeUőzőnyílások, etetőitatóedények stb.). A vágás előtt ún. klopfával kábítottak, de az 1930-as évektől használták már az 1881. évi "Gallus" folyóiratban ismertetett agyvelőszúrás francia módszerét is. (Ma már ez a módszer állatvédelmi okokból nem alkalmazható.) Érdekes a lámpatörött és a horpadt tojás kocogtatásos vizsgálatáról szóló ismertetés,'

10 valamint feldolgozásuk higiéniája is: a homogenizálással nyert létojásból (folyékony tojáskeverék, melanzs) fagyasztásával ún. táblás tojás készült (Gulyás Mihály, 1987). Az 1888. évi régi állat - egészségügyi törvényt az 1928:XIX. tc. (a továbbiakban: Tvc) váltotta fel, amely megalkotása Fokányi László, a Földművelésügyi Minisztérium Állategészségügyi Főosztályának egyik vezetője nevéhez fűződik. A Tvc. általánosan lehetővé tette a főként az év augusztus-november hónapjaiban pusztító baromfikolera elleni védőoltásokat, de a baromfi-egészségügyi helyzet a primitív tartási viszonyok miatt lényegesen nem javult. Hónapokig tisztátalan ólakban zsúfolták össze a baromfit éjjelre, s a népi tenyésztők többnyire nem követték a baromfi-egészségügyi előírásokat. A járvány kitörésekor a betegeket ugyan elkülönítették, vagy még gyakrabban rögtön levágták, de az egészségesnek látszó állatokat ott hagyták a fertőzött ólban, így azok mind elhullottak (Bálás Károly - Winkler János,1929). A baromfikivitel biztonságának elősegítése céljából több rendelet született. Ilyen volt az élő baromfi Svájcba való bevitelének állat - egészségügyi feltételeiről készült, 6342/1927. számú F. M. rendelet (mellékletét lásd a 7.ábrán), az Észak-amerikai Egyesült Államokba szállítandó leölt baromfi lábainak eltávolításáról szóló, 36.352/1929. számú F. M. rendelet, a nem közvetlenül származási helyéről külföldre vitt baromfi származási és egészségi bizonyítványainak kiállításáról készült, 1931- április 10-én kelt 22.895. sz.és 1931- május 29-én kelt 26.613- számú F. M. rendelet. A külföldi élő- és leölt baromfiszállítmányok Svájcba való bevitelének és azon való átvitelének feltételeiről a 41.904/1933- F- M. rendelet, továbbá az élő galambok ausztriai forgalmáról az 1933- július 6-án kelt 68.495. számú FM. rendelet, végül a levágásra szánt magyarországi baromfinak Sopron-Klingenbachon át Bécsbe gépkocsin való beviteléről az 1933- július 24-én kelt 70.624. számú FM. rendelet intézkedett A földmívelésügyi miniszter 1932. évi 99.000. számú rendeletében ' szabályozta a baromfikolera és baromfipestis elfojtása esetén szükséges hatósági leöletési eljárás kezdeményezését. A korszerű magyar állat-egészségügyi igazgatás a íve. és annak végrehajtására kiadott 1932. évi 100.000. számú F. M. rendelet (Vr.) megalkotásával vette kezdetét. A szintén Fokányi készítette Vr. hosszú időn át volt a magyar állat-egészségügyi igazgatás "szolgálati szabályzat"-a. A baromfikolera és a baromfipestis bejelentéséről a Tvc. 43- paragrafusa intézkedett, míg a Vr. 525 - 542. sz. paragrafusa tartalmazta a baromfikolerára és a baromfipestis-