Oroszi Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1998-2000 (Budapest, 2001)

SZOVÁTAY ADRIENNE: A hazai baromfiorvoslás és -egészségügy története a két világháború között

A baromfi-diphtheria 1924-ben 1 helyen 45 tyúk elhullását okozta. 1929-ben 3 vármegyében szórványosan okozott elhullást, de az előzetes vakcinázás eredményesnek bizonyult. 75*3/-ben 4 megyében 1 helyen 20 %-os elhullással járt, a többi 3 helyen a jódtinktúrás helyi kezelés kedvező eredménnyel járt, míg a "védőojtás" 30 %-ban hatástalan volt. 1932-ben 2 városban tömeges elhullást okozott betegség, egy farmon viszont az élőcsírás vakcinát jó eredménnyel használták. A pulykák orsóférgessége 1931-ben és 1932-ben szórványosan elhullást okozott, de korai Araiban kezelésre gyógyult. A pulykák kavicshiány-betegségében az 1932. évi jelentés szerint 3 nyáj ban 112 állat pusztult el. 1933-b'àn a bejelentési kötelezettség alá nem tartozó betegségek között szerepelt a pulykák traumas zúzógyomor-gyulladása, amely 1 vármegye 1 városának pusztáján 38 pulyka elhullását okozta. Lőfegyverből származó golyók a zúzógyomor falába fúródtak, s így annak gyulladását, valamint az állatok lassú lesoványodását okozták. 1933 után a bejelentési kötelezettség alá nem tartozó betegségeket már kihagyták az évkönyvekből. A fertőző baromfibetegségek elleni küzdelem állami irányítása Az 1920-as és 1930-as években a különféle baromfijárványok, különösen a baromfikolera és az egyéb fertőző baromfibetegségek a falusi jellegű állományokban az évi 5-10 %os veszteséget is meghaladták. Pontos adatok hiányában ezt a tyúkfélékben évenként átlagosan 20 %-ra becsülték, de egyes években a baromfiállományok 35-40 %-a, sőt egyes falvakban majdnem az egész baromfiállomány elpusztult. A gyors elterjedésben a gazdák legnagyobb része tagadta a betegségek fertőző jellegét, és a baj okozójának a nemes vérű fajtákat tartották. A megelőző intézkedéseket jobbára zaklatásnak vették. Az óriási baromfiforgalom (az udvarra kerülő idegen állatok, a piacról hozott baromfi és a lábbelihez tapadt baromfitrágya, a faluról falura vándorló tyúkászok, a vasúti közlekedés stb.) nagy mértékben hozzájárult a betegségek kórokozóinak terjesztéséhez. A beteg állatok fertőzött ürüléke felhalmozódott, ezért a talajt gyakran kellett volna seperni. A kotlóval keltetett csibék férgekkel is fertőződtek. A legtöbb helyen a baromfit csak ünnepnapokon etették, és ritkán gondoskodtak számára friss, tiszta ivóvízről. A baromfikolera elleni védekezést az 1900. évi 30.200 FM sz. rendelet szabályozta, amely még nem ismerte a bacillusgazdák előfordulását, és csak ajánlotta a fertőzött állományok levágását. A zárlati idő az utolsó beteg elhullásától számított 8 nap volt. A fölmívelésügyi miniszter 1913- évi 120.003- sz. határozatával már elrendelte a járványosán előforduló baromfikolera bejelentését. Az 1917. évi 51.021 FM. sz. körrendelet " a betegség elleni védekezésről készült népszerű ismertetés szétküldéséről intézkedett. A földművelésügyi miniszter, a népjóléti és munkaügyi miniszterrel egyetértésben, 22.935/1920. sz. alatti határozatában megengedte a Pápay-féle ojtóanyag- és szérumintézetnek, hogy saját készítésű, baromfikolera elleni oltóanyagot hozhasson forgalomba (a Bécsben készült tetanuszszérum és juhhimlő elleni oltóanyagon kívül)."" A m. kir. földmívelésügyi mi-