Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

TAKÁCS MIKLÓS: Kisfazék - bögre - csupor

kai foglalkozó régészek alapfeladata: hangyaszorgalommal leírni, lerajzolni és közreadni minél több középkori edénysorozatot. E közlések ui. a jelenleginél jóval szilárdabb alapot fognak teremteni a nagyívű összefüggések kereséséhez, többek között a táplálkozástörténeti rekonstrukció esetében is. A fenti megállapítással rövid dolgozatom végére is értem. Példáimat szándékosan oly módon állítottam össze, hogy a biztos megállapítások mellett - só't néha talán helyettük is - a vitás vagy csak nehezen eldönthető' kérdések szerepeljenek. Eljárásomat azzal indokolhatom, hogy így talán sikerült némi betekintést nyújtanom azon módszerekbe, amelyet egy régész alkalmaz, ha az egykori életmódot igyekszik rekonstruálni. JEGYZETEK 1 BÁLINT CSANÁD-KOVÁCS LÁSZLÓ-TAKÁCS MIKLÓS: régészeti hagyaték. In: KMTL, 568 - 572. az idézett bekezdés e sorok írójától származik. 2 A KMTL 568. oldalán a fenti bekezdésből sajnos már csak az alábbiak szerepelnek (~ = régészeti hagyaték): ..E régészettudományban több iskola alakult ki, a köztük levő eltérések a leletelemzések által megoldandó kérdések rangsorolásában fogható meg. A 9-14. sz.-i mo.-i régészet egyik jellegzetessége az egykori „teljes élet" (azaz az életmód teljes köre) kutatása iránti igény (kolozsvári iskola: Posta B., Nagy- G. és nyomukban László Gy.). E látásmód azonban magában hordozza annak a veszélyét is, hogy a tárgyak részletes elemzése háttérbe szorul, s az érvelésben a hiányzó láncszemeket más tudományágak forrásadatainak v. eredményeinek átvétele helyettesíti." E változatból pedig Kristó Gyula egyik újabb munkájában (A magyar állam megszületése. Szeged 1995, 168.) már a „kolozsvári iskola" meglehetősen éles hangú bírálatát tudta kihozni, e sorok szerzőjére is hivatkozva: „Az akadémiai Régészeti Intézet kutatóinak köre azért illette kritikával a kolozsvári iskolát, benne László Gyulát, mert az [az] egykori teljes életet (azaz az életmód teljes körét) kutatta, ám e látásmód „magában hordozza annak a veszélyét is, hogy a tárgyak részletes elemzése háttérbe szorul, s az érvelésben a hiányzó láncszemeket más tudományágak forrásadatainak vagy eredményeinek átvétele helyettesíttiS", azaz sérül a régészet öntörvényűsége (szuverenitása)". A címszó körüli teljes igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a kézirat megkurtított változatával még annak megjelenése előtt, a lektorálás során megismerkedhettem. Akkor azonban a rövidítést egy olyan tömörítési kényszerként fogtam fel, amely minden lexikonra jellemző kell, hogy legyen. így 1993-ban e kurtítás ellen nem tiltakoztam - amit utólag súlyos hibaként értékelek. Kristó Gyula utóbb idézett könyvének gondolatmenete alapján viszont még így is szóvá kell tennem a szakmai nyilvánosság előtt: nem egészen korrekt azon eljárás, amelynek első lépése bizonyos szövegösszefüggések „élesre állításában" való részvétel, pl. egy lexikon főszerkesztői tisztében, majd pedig az erre való hivatkozás a szerzők nevének kiemelt szerepeltetésével. Az elmondottak következtében tehát semmiképp sem vállalhatom a közösséget azon gondolatmenettel, amely a magyar középkor régészeti kutatásának történetéből a kolozsvári iskola, és így László Gyula módszerének egyértelmű bírálatát tekintené a legfontosabb feladatának.