Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)
DARVASNÉ MOLNÁR ANNA: A Nemzeti Alaptanterv és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiállításai
Túl a lelkesedésen, jó szándékon, nagy szakmai felkészültséget, folyamatos önképzést, megújulást igénylő, összetett munkateriilet, ebben rejlik minden nehézsége és varázsa. Jelenlegi rendszerünkben a szigorú szakmai alkalmassági vizsgán a „gyakorlat" a vizsgáztató. 1. Anyanyelv és irodalom Más, magától értetődő a megfelelés az irodalmi múzeumok és a tantárgy tanítása között, s gondolom, tanmenete készítésekor elsőként a magyartanárnak is ezek ötlenek eszébe. „Anyanyelvi kultúránk nemzeti azonosságtudatunk része, a teljes oktatási-nevelési folyamatot átszövő anyanyelvi képzés a többi műveltségi terület tartalmainak elsajátítása színvonalát is meghatározza" (28). Ezért a pedagógus, a múzeumpedagógus hivatásának része a nyelvművelés, a közérthető, szép magyar beszéd. Tárlatvezetései során csak az adott korosztály számára érthető fogalmakat használhat. Aki már próbálta, tudja milyen nehéz. A kiállításokban: szemléltethető, gyakoroltatható, elsajátítható a vizuális és verbális kifejezés összefüggése, együttes hatása. A beszédművelés fontos eleme a szokatlan, ismeretlen beszédhelyzetben való megnyilatkozás, az egy-egy kiállításban, vagy annak kis részében rövid felkészülés után tárlatvezetést tartó diák több szempontból ismeretlen kommunikációs helyzetet él meg: nem megszokott, tantermi környezet, látvány és közlés együttes hatása, előadás, magyarázat a társaknak. (Az ilyen típusú foglalkozásnál nagyon kell ügyelnünk megfelelő kiállítási rész választására, felkészülési időre, az életkori sajátosságokra, milyen szintű a fogalomalkotás, kiemelés képessége.) Kiállításaink történeti kiállítások. Szinte valamennyiben találunk korabeli oklevél-, térkép- és szövegmásolatokat. (Nem ártana ezeket mindenütt olvashatóan elhelyezni, s néhány kiemelt, hangulatával különösen ható részt felnagyítani). Kiállításaink (és gyűjteményeink) a múlt emlékeit őrzik a jelenkor, a jövő számára. A tárggyal megőrizzük a nevét is. Nyári táborozásaink során a gyerekekkel a Pilisben, a Bükkben láttunk szénégetést, mészégetést, ezért is elgondolkodtató, hogy az erdészeti kiállításban bemutatott boksát már bölcsészhallgatók sem igen tudják megnevezni. Boldoggá tett engem is, mikor egyik diák látogatónk ugyané kiállításban fölfedezte, hogv 7 vezetékneve, „Soltész" erdőirtással foglalkozó telepes, vagy telepesközség bírája jelentésű. Irodalmi olvasmányaik egy-egy szávaiak jelentését a diákok gyakran múzeumban értik meg. Kiállításainkban a gyerekek mára alig művelt, vagy kihalt mesterségek bemutatásával, megnevezések sokaságával találkozhatnak. Hogy élt a pákász, a csíkász, mit készít a kádár, a bognár; kiragadott példák. A múzeumok korántsem csak írásos emlékeikkel őrzik a nyelvet, megőrzik tárgyaikban is. Óvónők, tanítók élnek a nyelvművelés adódó lehetőségeivel. Néhány példa: a vadászati, vadgazdálkodási kiállításban: állatok, állathangok - hangutánzó szavak. A látvány megerősít: a nagy, lomha barnamedve brummog, mást nem is tehet. Összegyűjthetik az állatok mozgását kifejező szavakat, ebben is segít a látvány. S mennyi szólást, közmondást ismerünk a természettel, vadonélő és háziállatokkal kapcsolatban! Jó játék! Az erdészeti löállításban, a háziállatokat bemutató kiállításokban különösen. Tudatosul-e a természettudományi tárgyak oktatóiban, hogy a nyelvművelésnek ők is letéteményesei, az élőlények, helynevek, földrajzi fogalmak ismeretével?
