Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

SZABÓ LÁSZLÓ PÉTER: Kísérletek a szikes talajok megjavítására és a rajtuk való gazdálkodásra Magyarországon 1933-ig

A XX. század elején kibontakozó szárazgazdálkodási eljárások és rendszerek megjelenése új lehetőségeket kínált a szikes területen gazdálkodóknak.

74 Mivel a sziktalajok szenvedtek a legtöbbet a szárazság miatt, kézenfekvő volt a különböző módszerek kipróbálása szikes talajon. A szárazgazdálkodási rendszerek egyik alapját a többszöri szántis elhagyása jelentette. A kívánt talajállapotot tarlóhántás, magágykészítés esetén nem ekével, hanem kultivátorral, tárcsás boronával érték el. Könnyen belátható, hogy a szikes talajok esetén csak nagyon szűk időhatárok között végezhető talaj munkák elhagyása, illetve helyettesítése milyen nagy jelentőséggel bírt. A szántis, vagyis a forgatásos talajművelés kiküszöbölése a mélyebb és esetleg sóban gazdagabb rétegek felszínre hozásának a veszélyét is megszüntette. Kedvező tapasztalatokat szereztek a tárcsás borona használatával"

5

, a CAMPBELL-féle rendszer egyes elemeinek alkalmazásával"

6 és aJEAN-féle talajművelő eljáris eszközével, a rugós kultivátorral."" Természetesen ezek az új munkaeszközök ugyan nem javíthatták meg a sziktalajt a szó klasszikus értelmében, de a rajtuk való gazdálkodást meg tudták könnyíteni. Alkalmazásuk tette lehetővé, különösen a szikes talajokon a folytonos (időnként ugarral megszakított) búzatermesztés felváltását, tavasziak és kapisok termesztését, vetésforgóba kerülését. A szárazgazdálkodisi eljárisok egyik eleme volt a talaj párolgásának lehetőségek szerinti csökkentése is. Ilyen irányú kísérleteket folytatott KÜZDÉNYI Szilárd, a Szolnok-csongrádi Tisza-balparti Armentesítő Társulat igazgató-főmérnöke. A lehullott csapadék földbe szivárgását és a víz párolgásának csökkentését (vagyis a mélyebb talajrétegek sótartalmának felemelkedését) a talaj szalmával való beborításával igyekezett elérni. Nevéhez fűződik egy talajművelő munkagép szabadalma is, melyet kifejezetten a szikes talajok megmunkálására szerkesztett (6. kép). Ez a talajművelő a már ismert tárcsára hasonlított azzal a különbséggel, hogy ennél a tárcsák (vagy csoroszlyák) egészen vékonyak és nem domborúak, hanem laposak voltak. A talaj javítását több évre beosztva, a művelés mélységének növelésével tervezte elérni.

78 A karcagi földműves iskola igazgatója, SZENTANNAY Sámuel is az „okszerű" talajművelés gyakorlatát követte. Az iskola szántóföldjének 35%-a kötött, mészben szegény szikes volt, így különös figyelmet szentelt ennek megművelésre. A mélyművelést a sziktalajon is kedvezőnek tartotta, de bevezetését csak fokozatosan és trágyázással egyidejűleg javasolta. Az eke helyett tarlótörésre és magágykészítésre a tárcsásborona használatát ajánlotta. Sziktalaj művelésére legalkalmasabbnak az Amerikából importált hárombarázdás tárcsás ekét tartotta (7. kép ). Vonóerő igényét tekintve közel megegyezett az ugyanolyan mélyen (16-18 cm) dolgozó kettős ekével, de a munkaszélessége 60-70 cm volt, míg az ekéé csak 40-45 cm. A kevesebb munka mellett az így megművelt talaj jobban megfelelt a növények igényeinek. A tárcsás ekén kívül végeztek kísérleteket Kielefer-féle sziktalajtörő géppel, Bikfalvy-féle szárnyas ekével és a Bayerféle talajporhanyítóval, de különböző okok miatt ezek egyike sem vált be.

79 SZENTANNAY a talaj művelésen kívül a szikes területen sikerrel termeszthető növényekkel is foglalkozott. A „termőerőre" hozott sziken a következő ötös vetésforgót alkalmazta: 1. szálastakarmány trágyázva, 2. őszi búza, rozs szuperfoszfáttal trágyázva, 3. cukorrépa vagy takarmányrépa, 4. tavaszi árpa, 5. lucerna forgón kívül. Összehasonlító vizsgálatokat végzett az ak-