Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)
SZABÓ LÁSZLÓ PÉTER: Kísérletek a szikes talajok megjavítására és a rajtuk való gazdálkodásra Magyarországon 1933-ig
Péter, korának jeles szikkntatója, írta róla: „egymaga többet tett és nagyobb gyakorlati sikereket ért el, mint az összes többi kutatók, akik azóta eltelt 130-150 év alatt foglalkoztak ezzel a kérdéssel/' 7 Jelentőségét mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy az 1929-ben Magyarországon tartott nemzetközi talajtani konferencia résztvevői egy tanulmányúton személyesen győződhettek meg másfél évszázaddal korábbi talajjavítási eredményeiről. 8 A talajszelvények vizsgálata még napjainkba is kimutatta munkájának nyomait. 9 A különböző ellentétes tulajdonságokkal bíró talajok keverése általánosan ismert gyakorlat volt. TESSEDIK kortársai is megenűékeztek róla. Szikes talajról ugyan nem tesz említést NAGYVATHY János, de a keveréssel való javítást és a „kövérítését" (trágyázást) ő is ismerte: „Az Egyelítés által való Javítás, ezen' három Dolgokkal szokott véghez menni, Mész, Gips, és Márga által." 10 PETHE Ferenc is foglalkozott a talajjavítás különböző módjaival, de többször is hangsúlyozta az ezzel járó nagy munkaráfordítást és költségeket. Munkájában okkal írta: „Vegyük hasznát elősször annak, a 'mi van, mivel' elég van; azután készítsünk ott jó földet, a' hol nints és szükséges, hogy amabból a' haszontalannak megjovítására erőt és költséget szerezhessünk". 11 KTTAIBEL Pál, a polihisztor természettudós, utazásáról írt naplójában emlékezik meg a Békés megyei sziktalajokról. Háromfélét különböztet meg: vad-széket, közönséges széket és a folyó-széket. A javítás költségeit kiemelve, legjobb javítóanyagnak a tavak és folyók iszapját vélte. 12 A szikes területek mezőgazdasági hasznosításának lehetőségét IRINYI János, a gyufa feltalálója, vetette fel újra. A berlini és bécsi egyetemen végzett kénúai tanulmányokat. Az itt szerzett ismeretek alapján a sziksó ártalmát lúgosságában látta, ezért ennek tompításával vélte a szikesek termővé tételét megoldani. Legalkalmasabbnak erre a kálciumkloridot tartotta, de a gyakorlati megvalósításra a gipszet ajánlotta. 13 A sziktalajokról az első tudományos igényű leírás 1840-ben látott napvilágot. BALOGH József 100 arannyal jutalmazott akadémiai pályamunkájában írt részletesen a szikesek természetrajzáról. Elsősorban a szikes vidékek földrajzi viszonyaival, növény- és állatvilágával, és nem utolsósorban a szikesek keletkezésének elméletével foglalkozott. A szikes területek terméketlenségének okát nem a sziksó kémhatásának, hanem a talaj kedvezőtlen fizikai állapotának tulajdonította. 14 BALÁSHÁZY János már megjelenése előtt ismerte BALOGH munkáját, hivatkozott is rá, de az általa leírtak gyakorlatiasabban közelítették meg a szik kérdését. A szikes talajok megkülönböztetését az Alföldön elterjedt, gazdák által használt nevek alapján tette meg. A termékeny agyagos sziket fekete sziknek, a homokkal kevertet fakó sziknek, a hamuszínű, kötött állapotút monyok sziknek, a mésszel kevertet fehér sziknek, míg a teljesen termékeüent szikporongnak nevezte. 15 Leírta, hogy a fák számára kedvezőtlen a szikes talaj, a legtöbb fa kisebbre nő benne és hamarabb is kipusztul. Legjobban tűri a sziket a körte, a szilva és az akácfa. A szik bizonyos esetekben viszont kedvező talaja lehet a gabonáknak és a gyepnek, „de ha bővebben van megtelve a' föld sziksóval, kevésbé termékeny az, s' csupán a' zabot termi meg". 16 A szik javítására (telkesítésére) más, „sótlan" talajnemmel való keverést javasolta. Kedvezően nyilatkozott a trágyázás hatásáról. Debrecen környékén bevált gyakorlat volt - írta könyvében - „a heverő marhák által megkövérített" területet felszántani vagy felásni, majd az így előkészített földet a szikporongokra hordani. 1 "
